Újra vadásznak az Alienek
Két borzasztó Predátorokkal való küzdelem után belevágnak az ötödik Alien film elkészítésébe.
Frissítve: 2009. 05. 28. 13:30
Idén lesz harminc éves
Ridley Scott Alienje, amit a Fox azzal ünnepel, hogy elkészíti a remakejét. Az új film hivatalosan egy eredettörténet lesz a
James Cameron féle második részhez, ugyanis azt láthatjuk majd az ötödik önálló űrférges moziban, hogy miként kerültek az LV-426-ra (a bolygó, aminek a neve Halál) a gyilkológépek.
Miután már az összes rajongó bezúzta a monitor képernyőjét a hír hallatán, azért eláruljuk, hogy a Scott tesók producerként felügyelik majd a projektet. Sőt, az ötleteik is bekerülnek majd a sztoriba, hiszen az elsőfilmes
Carl Erik Rinsch rendezi majd a művet, és bizonyára örül majd a tapasztalt tanácsoknak. A direktor úr eddig reklámokban utazott, ami jó jel, hiszen Ridley is a kereskedelmi kisfilmtől evezett át a mozihoz, és
David Fincher is egy Alien mozival mutatkozott be anno, azóta meg már élő legenda.