"tradicionális ska magyar ködmönben" - KRSA és Lipi Brown (PASO)
Az elmúlt években a Pannonia Allstars Ska Orchestra maradéktalanul bebizonyította, hogy nevük egy cseppet sem túlzás.
Frissítve: 2007. 10. 14. 14:22
A kitûnõ zenészekbõl álló csapat lehengerlõ energiával nyomja a skás, reggae-s, rock steadys ritmusokat, sõt mindezeket némi magyaros felhanggal is kiegészítették. A napokban jelent meg remixlemezük, decemberben pedig a második albumukkal rukkolnak elõ.
A legutóbbi PASO-koncertet úgy ajánlottátok, hogy a nyár legnagyobb slágereit gyûjtötték egy mûsorba. Ez valamiféle összegzésként értelmezhetõ?
KRSA: A rengeteg nyári koncert során kialakult egy erõs program, ami mindenhol mûködött. Ezekkel akartuk a nyár energiáját konzerválni, és átcsempészni a fesztiválhangulatot az õszbe. A régóta játszott számokat pedig megbolondítottuk, hogy a régi rajongóknak is kedveskedjünk néhány viccel, hiszen ha õk nem volnának mellettünk a kezdetektõl, mi sem tartanánk itt. Összegeztük tehát mindazt, ami mûködött, de azért arra figyelünk, hogy mindig legyen valami új a mûsorban.
A napokban jött ki a RE:BSM címû remixlemezetek. Ti, akik nagyon is ragaszkodtok az élõ zenéhez, miért tartottátok fontosnak, hogy ilyen formában megjelenjenek a számaitok?
Lipi Brown: Kísérletképpen adtuk ki a lemezt, de ha mûködik, lesz folytatása. Szeretnénk, hogy így olyan közönséghez is eljusson ez a zene, akik egyébként nem hallgatnak hasonlót.
K: Végül 14 szám került a lemezre, köztük népzenével vegyített, flipperre hangolt, d'n'b-s, dubos, triphopos feldolgozások, de ennél jóval több dal készült el. Szinte válogatni sem tudtunk közülük, annyira tetszett a végeredmény.
Valamikor a '90-es évek elején, a Madness-szel egy idõre nálunk is divatba jött a ska, aztán szinte nyomtalanul eltûnt, és tulajdonképpen ti fedeztétek fel újra nekünk az utóbbi években.
LB: Anno a tatai Csizmás Kandúr zenekarral próbáltuk feléleszteni a 2Tone-os, ska-punkos hangzást. Miközben beleástam magam a mûfajba, megtudtam, hogy ez valójában jamaikai gyökerû zene, és sokkal több van benne, mint a punkos lendület. Ekkor toppant be a Kevés nevû, gyõri hardcore-formáció három tagja, akik a Bad Brains lemezeirõl - minden albumukat egy dubbal zárták - ismerték ezt a stílust. Az együttmûködéshez kerestünk még fúvósokat, énekeseket, és elhívtuk KRSA-t raggázni. Már a második próbán saját számokat írtunk, és rögtön világosan kirajzolódott, hogyan akarunk megszólalni. A tradicionális hangzáshoz akartunk közelíteni, persze úgy, hogy a saját gondolatainkat és a bennünket körülvevõ zenei hatásokat is beépítettük, illetve a skás elemek is komoly hangsúlyt kaptak, hisz az európai közönség szereti az uptempós, frissebb, erõsebb hangzást.
Mit értsünk tradicionális hangzás alatt?
L.B.: 1962-ben a skatellite-os fiúk az Alpha Boys Schoolban, egy apácák vezette árvaházban klasszikus zenét tanultak, és lyukas óráikban jammelni kezdtek. R'n'b-t, jazzt, amerikai zenei hatásokat vegyítettek össze a calypsós, karibi ritmusokkal, és a sajátjukévá formálták, például a reggae-re annyira jellemzõ afterbeatfelütéssel. Az akkori stúdiótechnika nagyjából abból állt, hogy belógattak egy mikrofont középre, aztán csak játszottak, ami belefért, és mindent rögzítettek egy az egyben.
K: Az Európában népszerûvé vált 2Tone-os hangzás alapja a rockos, 2/4-es központú dobolás, míg az eredeti sokkal lazább, gördülékenyebb, shuffelesebb, a lüktetése közel áll a reggae-hez. Tulajdonképpen az Angliába vándorolt jamaikaiak vitték magukkal a muzsikájukat, és ott kábé hasonló, a társadalom perifériáján élõ fiatalok - például modokkal - együtt lógtak, együtt buliztak, akik kisebb-nagyobb változtatásokkal magukévá tették ezt a zenét.
A PASO-ra is jellemzõ, hogy együtt lógtok, buliztok, zenéltek, igaz? De hogyan lehet tíz embert így összetartani?
L.B.: A demokrácia nálunk mûködõképes, próbálunk mindent úgy csinálni, hogy lehetõleg mindenkinek megfeleljen, de vannak kérdések, amiket nem lehet szavazásra bocsátani. Ezeket elõre lefixáltuk, egyébként meg van levelezõlistánk, ahol kiéljük a ragadozó hajlamainkat, így a próbára már nem visszük magunkkal a feszültséget. Az elsõ turné elõtt megegyeztünk, hogy mindenkinek lehet egy hisztériája, de ha azt letudta, akkor nincs több dobása. Ennek köszönhetõen eddig még senkinek nem volt egy sem, mert valószínûleg attól fél mindenki, hogy ha tényleg lesz valami, addigra már ellövi a lehetõségét. Szerencsére nagyon egységes a banda, pedig akadnak igen eltérõ személyiségek. Jóban-rosszban együtt mozgunk, ugyanúgy a színpadon, mint az életben, mert nagyon erõs baráti szálak is vannak a kapcsolatunkban. Egy kis odafigyeléssel fenn lehet tartani az egyensúlyt.
K: Nagy káosz van, amibõl csak nagy türelemmel lehet kijönni, de legalább mindenki a magénak érzi a zenekart, és ez a legfontosabb.
Ráadásul mostanában egy újabb taggal is bõvültetek...
LB: Barna Gyurit véglegesítettük a csapatban a hegedûjével, aki magyar népzenei hatásokkal színesíti a zenét. Elõször a Roots Rockershez csatlakozott, de belejátszotta magát egy csomó számunkba, amikrõl aztán úgy éreztük, vétek lenne kihagyni a PASO mûsorából. A közönség egyenesen imádja ezeket, így mostanában úgy aposztrofáljuk a stílust, hogy "tradicionális ska magyar ködmönben". Ezzel a pikáns és egzotikus hangzással még a világzenei közeget is meg tudjuk célozni. Itthon pedig nyilván azért szeretik, mert beleillik a mindennapi, ismert kultúrába.
Az utóbbi koncertjeiteken már hallhattuk, hogy a népzenével komolyabban is kacérkodtok.
K: Jövõre készülünk egy konceptalbummal, aminek a témája a magyar népzene. Kiválasztunk olyan dalokat, ami mûködnek ska- vagy reggae-lüktetéssel, és ez, bármily furcsán hangzik, nem is olyan nehéz, mert a két dolog eléggé közel áll egymáshoz. Egy Victor Rice nevû, Bartók-fanatikus New York-i producer - a NY Ska Jazz Ensemble basszerosa - segédkezik a lemeznél. Izgalmas, hogy az autentikus népzene - a hegedû és más hagyományos hangszerek - hogyan hat arra a zenei környezetre, amit a zenekar és producer teremt.
LB: Az új lemez címadó számában, A Tenkes kapitányában egyébként már hallható mindez. Általában azt hiszik, hogy a film zenéjét dolgoztuk fel, ami nem igaz, de így is mindig átütõ sikert arat.
Mit hallhatunk még majd az új lemezen?
K: Jó néhány ismerõs dal lesz, például a maxin szereplõ Joseph és Babylon Focus, aztán a Harcsa Veronika és Kiss Erzsi közremûködésével rögzített Summertime, a dancehallos System Connection, de került rá elborult dub és a korai reggae-re hajazó nóta is. Nyilván többségében skazene fog szólni, de szeretnénk megadni a mûfaj teljes spektrumát, egyrészt mert a zenekarnak igen tág az érdeklõdési köre, másrészt, hogy aki ilyesmit hallgat, ismerje meg a stílus sokféleségét.
Az elsõ lemez Amerikában jött ki, a másodikkal is maradtok a Megalithnál?
K: Személyes ismeretség révén a világ egyik legjelentõsebb skakiadója adott ki minket. Szakmai berkekben ez nagy elismerés, és a nemzetközi porondon is elõnyükre vált, de itthon mégis olyan, mintha kiadó nélkül lennénk, hiszen itt mindent nekünk magunknak kell intéznünk. Mégsem bánjuk, mert így megõrizhettük a függetlenség érzetét, és az eredeti szellemiséget.
Mi az, amitõl számotokra mûködik a PASO?
K: Attól a megmagyarázhatatlan közösségi élménytõl, ami összetart minket.
LB: Emellett attól, hogy gyorsan és gördülékenyen meg lehet valósítani minden zenei ötletünket. Ezt hívják úgy, egy húron pendülünk. Egységes álláspontunk van arról, hogyan akarunk megszólalni, és pontosan le tudjuk hozni azt, ami megszületik a fejekben, és egységes lényként tudunk mûködni. Valójában ez az együttes fogalma, amit nagyon nehéz megvalósítani, de nekünk úgy érzem, sikerül valamiféle kollektív tudatot mûködtetni.
És a rendkívül elegáns fehér öltönyödnek mi a története?
K: Mindenképpen szerettük volna külsõségekben is megjeleníteni a skastílust. A '60-as években a jamaikai rajongók a western- és gengszterfilmeket másolva mindenféle fura öltönyökben jártak a dancehallokba. Elõször a kalapot szereztem meg, de nem nyughattam, míg nem találtam hozzá ruhát is. Rögtön vettem belõle három garnitúrát.
LB: A kalap szent és sérthetetlen, a dobozára rá van írva: törékeny.
A legutóbbi PASO-koncertet úgy ajánlottátok, hogy a nyár legnagyobb slágereit gyûjtötték egy mûsorba. Ez valamiféle összegzésként értelmezhetõ?
KRSA: A rengeteg nyári koncert során kialakult egy erõs program, ami mindenhol mûködött. Ezekkel akartuk a nyár energiáját konzerválni, és átcsempészni a fesztiválhangulatot az õszbe. A régóta játszott számokat pedig megbolondítottuk, hogy a régi rajongóknak is kedveskedjünk néhány viccel, hiszen ha õk nem volnának mellettünk a kezdetektõl, mi sem tartanánk itt. Összegeztük tehát mindazt, ami mûködött, de azért arra figyelünk, hogy mindig legyen valami új a mûsorban.
A napokban jött ki a RE:BSM címû remixlemezetek. Ti, akik nagyon is ragaszkodtok az élõ zenéhez, miért tartottátok fontosnak, hogy ilyen formában megjelenjenek a számaitok?
Lipi Brown: Kísérletképpen adtuk ki a lemezt, de ha mûködik, lesz folytatása. Szeretnénk, hogy így olyan közönséghez is eljusson ez a zene, akik egyébként nem hallgatnak hasonlót.
K: Végül 14 szám került a lemezre, köztük népzenével vegyített, flipperre hangolt, d'n'b-s, dubos, triphopos feldolgozások, de ennél jóval több dal készült el. Szinte válogatni sem tudtunk közülük, annyira tetszett a végeredmény.
Valamikor a '90-es évek elején, a Madness-szel egy idõre nálunk is divatba jött a ska, aztán szinte nyomtalanul eltûnt, és tulajdonképpen ti fedeztétek fel újra nekünk az utóbbi években.
LB: Anno a tatai Csizmás Kandúr zenekarral próbáltuk feléleszteni a 2Tone-os, ska-punkos hangzást. Miközben beleástam magam a mûfajba, megtudtam, hogy ez valójában jamaikai gyökerû zene, és sokkal több van benne, mint a punkos lendület. Ekkor toppant be a Kevés nevû, gyõri hardcore-formáció három tagja, akik a Bad Brains lemezeirõl - minden albumukat egy dubbal zárták - ismerték ezt a stílust. Az együttmûködéshez kerestünk még fúvósokat, énekeseket, és elhívtuk KRSA-t raggázni. Már a második próbán saját számokat írtunk, és rögtön világosan kirajzolódott, hogyan akarunk megszólalni. A tradicionális hangzáshoz akartunk közelíteni, persze úgy, hogy a saját gondolatainkat és a bennünket körülvevõ zenei hatásokat is beépítettük, illetve a skás elemek is komoly hangsúlyt kaptak, hisz az európai közönség szereti az uptempós, frissebb, erõsebb hangzást.
Mit értsünk tradicionális hangzás alatt?
L.B.: 1962-ben a skatellite-os fiúk az Alpha Boys Schoolban, egy apácák vezette árvaházban klasszikus zenét tanultak, és lyukas óráikban jammelni kezdtek. R'n'b-t, jazzt, amerikai zenei hatásokat vegyítettek össze a calypsós, karibi ritmusokkal, és a sajátjukévá formálták, például a reggae-re annyira jellemzõ afterbeatfelütéssel. Az akkori stúdiótechnika nagyjából abból állt, hogy belógattak egy mikrofont középre, aztán csak játszottak, ami belefért, és mindent rögzítettek egy az egyben.
K: Az Európában népszerûvé vált 2Tone-os hangzás alapja a rockos, 2/4-es központú dobolás, míg az eredeti sokkal lazább, gördülékenyebb, shuffelesebb, a lüktetése közel áll a reggae-hez. Tulajdonképpen az Angliába vándorolt jamaikaiak vitték magukkal a muzsikájukat, és ott kábé hasonló, a társadalom perifériáján élõ fiatalok - például modokkal - együtt lógtak, együtt buliztak, akik kisebb-nagyobb változtatásokkal magukévá tették ezt a zenét.
A PASO-ra is jellemzõ, hogy együtt lógtok, buliztok, zenéltek, igaz? De hogyan lehet tíz embert így összetartani?
L.B.: A demokrácia nálunk mûködõképes, próbálunk mindent úgy csinálni, hogy lehetõleg mindenkinek megfeleljen, de vannak kérdések, amiket nem lehet szavazásra bocsátani. Ezeket elõre lefixáltuk, egyébként meg van levelezõlistánk, ahol kiéljük a ragadozó hajlamainkat, így a próbára már nem visszük magunkkal a feszültséget. Az elsõ turné elõtt megegyeztünk, hogy mindenkinek lehet egy hisztériája, de ha azt letudta, akkor nincs több dobása. Ennek köszönhetõen eddig még senkinek nem volt egy sem, mert valószínûleg attól fél mindenki, hogy ha tényleg lesz valami, addigra már ellövi a lehetõségét. Szerencsére nagyon egységes a banda, pedig akadnak igen eltérõ személyiségek. Jóban-rosszban együtt mozgunk, ugyanúgy a színpadon, mint az életben, mert nagyon erõs baráti szálak is vannak a kapcsolatunkban. Egy kis odafigyeléssel fenn lehet tartani az egyensúlyt.
K: Nagy káosz van, amibõl csak nagy türelemmel lehet kijönni, de legalább mindenki a magénak érzi a zenekart, és ez a legfontosabb.
Ráadásul mostanában egy újabb taggal is bõvültetek...
LB: Barna Gyurit véglegesítettük a csapatban a hegedûjével, aki magyar népzenei hatásokkal színesíti a zenét. Elõször a Roots Rockershez csatlakozott, de belejátszotta magát egy csomó számunkba, amikrõl aztán úgy éreztük, vétek lenne kihagyni a PASO mûsorából. A közönség egyenesen imádja ezeket, így mostanában úgy aposztrofáljuk a stílust, hogy "tradicionális ska magyar ködmönben". Ezzel a pikáns és egzotikus hangzással még a világzenei közeget is meg tudjuk célozni. Itthon pedig nyilván azért szeretik, mert beleillik a mindennapi, ismert kultúrába.
Az utóbbi koncertjeiteken már hallhattuk, hogy a népzenével komolyabban is kacérkodtok.
K: Jövõre készülünk egy konceptalbummal, aminek a témája a magyar népzene. Kiválasztunk olyan dalokat, ami mûködnek ska- vagy reggae-lüktetéssel, és ez, bármily furcsán hangzik, nem is olyan nehéz, mert a két dolog eléggé közel áll egymáshoz. Egy Victor Rice nevû, Bartók-fanatikus New York-i producer - a NY Ska Jazz Ensemble basszerosa - segédkezik a lemeznél. Izgalmas, hogy az autentikus népzene - a hegedû és más hagyományos hangszerek - hogyan hat arra a zenei környezetre, amit a zenekar és producer teremt.
LB: Az új lemez címadó számában, A Tenkes kapitányában egyébként már hallható mindez. Általában azt hiszik, hogy a film zenéjét dolgoztuk fel, ami nem igaz, de így is mindig átütõ sikert arat.
Mit hallhatunk még majd az új lemezen?
K: Jó néhány ismerõs dal lesz, például a maxin szereplõ Joseph és Babylon Focus, aztán a Harcsa Veronika és Kiss Erzsi közremûködésével rögzített Summertime, a dancehallos System Connection, de került rá elborult dub és a korai reggae-re hajazó nóta is. Nyilván többségében skazene fog szólni, de szeretnénk megadni a mûfaj teljes spektrumát, egyrészt mert a zenekarnak igen tág az érdeklõdési köre, másrészt, hogy aki ilyesmit hallgat, ismerje meg a stílus sokféleségét.
Az elsõ lemez Amerikában jött ki, a másodikkal is maradtok a Megalithnál?
K: Személyes ismeretség révén a világ egyik legjelentõsebb skakiadója adott ki minket. Szakmai berkekben ez nagy elismerés, és a nemzetközi porondon is elõnyükre vált, de itthon mégis olyan, mintha kiadó nélkül lennénk, hiszen itt mindent nekünk magunknak kell intéznünk. Mégsem bánjuk, mert így megõrizhettük a függetlenség érzetét, és az eredeti szellemiséget.
Mi az, amitõl számotokra mûködik a PASO?
K: Attól a megmagyarázhatatlan közösségi élménytõl, ami összetart minket.
LB: Emellett attól, hogy gyorsan és gördülékenyen meg lehet valósítani minden zenei ötletünket. Ezt hívják úgy, egy húron pendülünk. Egységes álláspontunk van arról, hogyan akarunk megszólalni, és pontosan le tudjuk hozni azt, ami megszületik a fejekben, és egységes lényként tudunk mûködni. Valójában ez az együttes fogalma, amit nagyon nehéz megvalósítani, de nekünk úgy érzem, sikerül valamiféle kollektív tudatot mûködtetni.
És a rendkívül elegáns fehér öltönyödnek mi a története?
K: Mindenképpen szerettük volna külsõségekben is megjeleníteni a skastílust. A '60-as években a jamaikai rajongók a western- és gengszterfilmeket másolva mindenféle fura öltönyökben jártak a dancehallokba. Elõször a kalapot szereztem meg, de nem nyughattam, míg nem találtam hozzá ruhát is. Rögtön vettem belõle három garnitúrát.
LB: A kalap szent és sérthetetlen, a dobozára rá van írva: törékeny.
hirdetés