The Killers: Sam's Town
Két évvel ezelõtt, debütáló albuma kiadásakor mindenki a "legangolabb amerikai zenekar" címkéjét aggatta Brandon Flowers kis rohamcsapatára, a produkcióból kihallható inspiráló hatásokat tekintve nem is alaptalanul.
A szerencsejátékok világfõvárosából, Las Vegasból kiszabadult banda új, koncepcióban gazdag albuma, a - nevét egy vélhetõen Uncle Samtõl kölcsönzõ kaszinó után elkeresztelt - Sam's Town azért a csillagsávos lobogó (és az ehhez kapcsolódó hagyományok) iránti hûséget is elég erõteljesen hivatott bizonyítani.
Bár az elsõ lemez több mint ötmillió példányban talált gazdára, s ekképpen azonnal globális sztárstátuszba emelte a zenekart, az ezzel együtt járó kritikákra mindenképp csattanós választ adni akaró Flowers úgy érezte: ezúttal emelnie kell a tétet. A nagy nekibuzdulás (no meg a két - korábban többek között a U2, a Depeche Mode, a Nine Inch Nails, illetve a Smashing Pumpkins lemezein ügyködõ - angol producer, Flood és Alan Moulder munkája) eredményeként a Sam's Town hangzása igencsak monumentálisra sikeredett. A címadó dalban Elsõ Emelet-ízû szintihangszínekkel ránk ijesztõ album a késõbbiekben már nem vét ilyen hibát - igaz, az erõs '80-as évekbeli angolszász new wave fixációja mellé jelentõs dózisban Springsteen-, és kisebb mértékben még egy évtizeddel korábbi glamhatásokat keverõ zenekar túlontúl sok emlékezetes darabot sem tálal fel, így csak feltüremkedik az érzés: a csomagolás bizony fontosabb, mint a produktum. Mondom, amerikai álom.
3,5/5
Bár az elsõ lemez több mint ötmillió példányban talált gazdára, s ekképpen azonnal globális sztárstátuszba emelte a zenekart, az ezzel együtt járó kritikákra mindenképp csattanós választ adni akaró Flowers úgy érezte: ezúttal emelnie kell a tétet. A nagy nekibuzdulás (no meg a két - korábban többek között a U2, a Depeche Mode, a Nine Inch Nails, illetve a Smashing Pumpkins lemezein ügyködõ - angol producer, Flood és Alan Moulder munkája) eredményeként a Sam's Town hangzása igencsak monumentálisra sikeredett. A címadó dalban Elsõ Emelet-ízû szintihangszínekkel ránk ijesztõ album a késõbbiekben már nem vét ilyen hibát - igaz, az erõs '80-as évekbeli angolszász new wave fixációja mellé jelentõs dózisban Springsteen-, és kisebb mértékben még egy évtizeddel korábbi glamhatásokat keverõ zenekar túlontúl sok emlékezetes darabot sem tálal fel, így csak feltüremkedik az érzés: a csomagolás bizony fontosabb, mint a produktum. Mondom, amerikai álom.
3,5/5
hirdetés