The Killers: Day & Age
A The Killers különös madár napjaink mainstream popkalitkájában: a Las Vegas-i banda megítélése alapvetõen szélsõséges és abszolút érzelmi alapú - valaki vagy utálja, vagy dicsõíti õket, de a köztes állapot mintha kimaradna. És az indoklásul felhozott érvek általában nem éppen a legobjektívabb fajtából valók.
Oké, azt még tudjuk, hogy a relatíve rövid idõ alatt a csúcsra katapultáló Hot Fuss az angol új hullám, az ezt követõ Sam's Town pedig a tradicionálisabb amerikai zenék (és elsõdlegesen Bruce Springsteen) bûvkörében fogantak, de innentõl egyre jobban csúszunk a szubjektum irányába. És a tendencia alól a zenekar sem tudja kivonni magát: bár munkái egyre jobban tolódnak a skála "pop" feliratú végpontja felé, a tagság ugyanilyen hévvel minõsíti magát egyre rockosabbnak. Pedig a kissé csiricsáré, még a szándékoltnál is nagyobbra fújt - ám a kieresztõ szelepet nélkülözõ - új album a csapat legpuhá(nya)bb munkája. Aki még nem élt a nyolcvanas években, a kétségtelenül slágeres Day & Age hallgatása közben könnyen rájöhet, egy-két korosztállyal fölötte miért is gondolják sokan, hogy annál az évtizednél károsabb sosem volt a könnyûmûfaj történetében. Kim Wilde és Simon Le Bon pedig a mûbõr huzatú fodrászszékbõl lesi, vajon a Keane vagy a The Killers veszi-e sikeresebben az akadályt?
5/10
5/10
hirdetés