The Idoru
2003-as megalakulásakor még szinte mindenki úgy tekintett az Idorura, mint a hardcore-körökben jól ismert és igen népszerû Newborn utódzenekarára.
Frissítve: 2007. 02. 17. 10:43
Ez azonban pillanatok alatt megváltozott, és ma már szinte csak érdekességnek számít a tagok többségének zenei múltja. Az Idoru tehát nagyon tud valamit. Elsõsorban ütõs, (punkosan) lendületes, emlékezetes dallamokkal kellemesen telezsúfolt nótákat írni, másodsorban pedig villámgyorsan, egyenletes - sõt inkább egyre magasabb - színvonalon dolgozni. Hogy milyen eseménydús éveket tud maga mögött az öt zenész, azt egyszerûen össze lehet foglalni néhány címszóban: eddigi rövid fennállása során a banda már elkészített két EP-t (a 2003-as After the Stormot és a 2005-ös Hopeless Illusionst), egy nagylemezt (a 2005-ös Brand New Way, Brand New Situationt), és turnézott idehaza, Európában, sõt Japánban is.
Nincs nehezebb dolgunk akkor sem, ha a csapat jövõjét fürkésszük: a tempó borítékolhatóan marad a régi, hiszen már megjelenés elõtt áll a második Idoru-album, a Monologue. Éppen ennek a bemutatójára invitál az együttes (na meg a két, morcosabb muzsikát játszó elõzenekar, a Penalty Kick és az Embers) péntekre a Kultiplexbe - a dallampárti rockzenerajongóknak tehát mindenképpen van egy jó programjuk a hétvégére.