Szentistvánnapi búcsú

A Gothár által tervezett díszlet - inkább mondanám a játék terének - már maga is amolyan bûvészmutatvány-féleség, mint némelyik jelmez vagy villanás: Kocsis Gergõ "lábatlan" koldusa vagy a hátizsákként bolyongó madám, Csomós Mari. A szûk tér zsúfolásig tele a kavarodással, és ahogy a bevezetõnek vélt eksztatikus táncot nézzük, hamarosan kiderül: halálszaggal is, pontosabban haláltánccal. Szinte az egész társulat színpadon van, és addig is el kell telnie jó néhány percnek, míg kiderül: nemcsak szereplõk, hanem szerepek is vannak. A Radnóti csapata Katona Gábor koreográfus tánclépéseit leginkább "színészileg" adja elõ: a Vodku! együttes által játszott kóló frenetikus lendületét, mély hullámzását, föltartóztathatatlan sodrását közvetíti. Kovács Andrea jelmezei - el ne feledjem a markáns sminkeket! - egy teljes városi hierarchia keresztmetszetét mutatják: az alkalmi elegancia olykor szánalmas, máskor ironikus megnyilvánulását. Itt ugyanis egy város ünnepel, sorsok és életdrámák metszéspontjában, a szentistvánnapi búcsúban. Lassan domborodik elõ a háttérbõl a vékonyka cselekményszál: egy ember, egy nyomorult kis sírásó csalódottságában és megcsaltságában fölakasztja magát szeretõje szobájában, majd persze holtként visszatér, és komoly diskurzust folytat más holttal, nyakában a kötéllel. Õt Szervét Tibor játssza, fájdalmas-nevetséges tónusban. Körülötte ezernyi színben villódzik a népség: vásárosok, kurvák, mutatványosok, kocsmáros bódul bele az egyéjszakás forgatagba. És miközben hidegen-ridegen "ráhajnalodik" a búcsúra, kontúrossá válik megannyi egyéni szerencsétlenség, szomorúság, sivárság. A szereplõk immár térdig járnak a földhöz vágott mûanyagpoharakban, a sminkek elkenõdtek, a ruhák cafrangban lógnak - Gothár pontos és hatásos rendezésének kijózanító záróképe sokáig velünk marad, a kóló távoli robajával együtt.