Pánik

Till Attila elsõ nagyjátékfilmjének cselekménye több (pontosabban öt) szálon fut, és valószínûleg a rendezõ/forgatókönyvíró tobzódott az ötletekben, de még nem rendelkezett kellõ rutinnal annak kiválasztásához, hogy mi fog és mi nem fog mûködni a vásznon. Sztorimorzsáit a nagyvárosi pánikbetegség köti össze. Egy sikeres marketinges nõ szakítása után pánikbeteggé válik, és beiratkozik egy gyógykezelésre. Egy rendõr retteg attól, hogy az õrsön fény derül másságára, és ezért szívatni fogják. Egy fiú meg van gyõzõdve arról, hogy édesanyja egy gonosz szándékú ûrlény. Egy anya retteg az egyedülléttõl és az öregségtõl, ezért igyekszik fiatalosabban élni. Egy újdonsült kismama attól fél, hogy az újszülöttet valami baj érheti. Az öt történet nagyon lazán kapcsolódik egymáshoz, és Till Attila legnagyobb mentõöve abban rejlik, hogy a nem mûködõ szálakat (a két anya és az ufókról képzelõdõ fiú) rendre felváltják két, nagyszerûen kidolgozott epizód képsorai, így amikor unatkozni kezdenénk, mindig jön valami új, hogy életet leheljen a filmbe.
Kovács Lehel és Thuróczy Szabolcs zsaruduója parádés, teli életszagú szövegekkel, és ha ezt külön kisfilmként értékelhetnénk, biztosan csillagos ötös lenne. A sok jó ötletre azonban túl sok sallang jutott, de elsõ filmként a Pánik mindenképp izgalmas alkotás.