Összhangban a magyar zenészek

Idén év elején indult el az a kezdeményezés, amelyhez hónapról hónapra újabb és újabb zenészek csatlakoznak. Az ÖsszHang-projekt egy hazai mozgalom, amelyben a magyar zenészek a minőségi zene érdekében összefognak, és hallatják a hangjukat, attól függetlenül, hogy mennyi ideje vannak a pályán és milyen stílust képviselnek. Az Exit24 az egyik résztvevővel Tóth Szabolccsal, a Sugarloaf zenészével arról beszélgetett, pontosan mit is jelent ez a kezdeményezés, mi a megálmodóinak és résztvevőinek a célja.

Frissítve: 2009. 11. 06. 18:30

Összhangban a magyar zenészek
„Mi, akik ezt a dalt írjuk és énekeljük, hangot, ritmust, dallamot szeretnénk adni az összhangnak, ami köztünk van. Szeretnénk megmutatni, hogy a mi világunk, a zenészek, énekesek, muzsikusok világa több annál, mint ami néha látszik belőle. Mi egy család vagyunk, hiszen a dallam közös bennünk – akkor is, ha ezt mindennap nézők milliói látják, és akkor is, ha csak magunkban dúdolunk. Szeretnénk most elkezdeni egy dalt, amit mindenki írhat és énekelhet, aki elég tehetséget érez magában ehhez. Szeretnénk megmutatni ezen a dalon keresztül is, hogy mi egy család vagyunk, még akkor is, ha nem mindenkire szóródik éppen a reflektor fénye. Írjuk közösen ezt a dalt! Mindegy, hogy hányan és kik, hiszen zenészek, énekesek, muzsikusok vagyunk. Mindegy, hogy meddig tart, hiszen az összhang megvan bennünk…” – olvasható a kezdeményezés honlapján. 

Tóth Szabi az Exit24-nek arról beszél, ahhoz, hogy érthető legyen, mi az értelme a kezdeményezésnek, szót kell ejteni a mai magyar könnyűzene helyzetéről is.

Az internetes fájlmegosztó programok tért hódításával a magyar zene és zenészek nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Amíg tíz-tizenöt évvel ezelőtt egy lemezből húsz- vagy akár ötvenezer is elfogyott, addig ma a legsikeresebbnek mondott előadók korongjai is csupán párezer példányban kelnek el. Ez a tendencia egyébként a világon mindenütt megvan… Ráadásul a magyar televízió- és rádióadók sem kedveznek a magyar zenének, a recesszió hatására pedig egyre kevesebb a koncertmeghívás, fellépési lehetőség. Mindezt összevetve a magyar zenészek végső elkeseredésükben akarják hallatni a hangjukat, kiállni amellett, hogy igenis szükség van igényes magyar zenére.

Ezt próbáljátok tulajdonképpen az Összhang-dallal kifejezni?


Le kell szögeznem, hogy én a projektnek nem kezdeményezője, sokkal inkább résztvevője vagyok. Persze így is nagyon fontosnak tartom, hogy ez a dal íródjék, és minél több zenész hozzátegye a magáét. Az ötlet egyébként Ivan fejéből pattant ki, ő keresett meg engem is. Ez az úgynevezett végtelen dal egyfajta demonstációnak is tekinthető: akik csatlakoznak hozzá, azok a szívükön viselik a magyar zene sorsát. A résztvevők nem titkolt szándéka egy, a világ leghosszabb zenei művét, s egyben a legtöbb zeneszerzőt és zenészt összefogó Guinness-rekord felállítása.

Hol tart most a dal? Kik szerepelnek benne? Van valamiféle koncepció, vagy csupán kis dalrészleteket lehet hallani egymásután?

Az alapötlet szerint mindenki az előző 30 másodperces dalrészlet ismeretében ír hozzá újabb fél percet a dalhoz. Előttünk például Horváth Charlie van, az ő dala pedig történetesen F Dúrban íródott, tehát mi is úgy folytattuk. Utánunk LL Junior következik, az ő része kicsit elüt a nagyon különböző stílus miatt, ám ez teljesen érthető. Nagyon sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez, mint például a Bon-Bon együttes, a Magna Cum Laude, Bódi Guszti, Mujahid Zoli, a Fool Moon, Dopeman, Török Ádám, Torres Dani és Caramel.
 
Van-e valamiféle kritérium, vagy bárki csatlakozhat hozzátok?

Minden magyar zenésznek van helye itt, és a tapasztalat az, hogy mindenki a lehető legigényesebb módon áll hozzá. Ide mindenki a zenéje legjavát adja. Egy tematikai kikötés azonban van: minden részletnek a dalról kell szólni.

Mit vártok ettől a kezdeményezéstől?


Gyakorlati, kézzelfogható haszna talán nem lesz: ez a dal a hosszánál fogva is, sosem hangzik majd el rádióban, tévében. De annyit talán elérünk, hogy nem csak a zenészek, hanem a nagyközönség is egyre inkább meggyőződik arról, hogy a magyar zene nem csak az előadóknak fontos, hanem a nemzeti kultúra része is.