Michael Bublé: Call Me Irresponsible

Ez azért nem rossz teljesítmény, fõleg, ha figyelembe vesszük, milyen messze is esik az általa választott stílus manapság a popzene fõsodrától. Persze a helyzet lehetne sokkal rosszabb is, hiszen Robbie Williams 2001-es Swing When You're Winningjét megelõzõen a - mainál sok szempontból felhõtlenebb - szvingkorszak hagyományai kifejezetten cikinek számítottak a trenddiktátorok szemében, ám az elmúlt néhány évben jó pár tehetséges elõadó (pl. Jamie Cullum) evickélt a reflektorfénybe Johnny Fontane (zenei) hagyatéka körül kutakodva. Akárhogy is, tagadhatatlan, nagyapa és unoka ízlése nem sok kívánnivalót hagy maga után, sõt utóbbinak a hangja is teljesen rendben van, a különbözõ elõadóktól és korszakokból big band környezetbe átemelt tételek pedig szinte kivétel nélkül remek aláfestõ zenének számítanak egy kis nyár esti andalgáshoz/enyelgéshez. Ami nem teljesen világos, az az, hogy hol van pontosan Bublé szerepe a történetben, mitõl más/több/különlegesebb ez az amúgy perfekten elõvezetett válogatás, mint bármely hasonló zsánerû elõadó tiszteletteli, múltidézõ hangképalbuma?

7/10