Metallica: Death Magnetic
Visszatért a Metallica. A kérdés csak az, honnan, hová és hogyan. Jó lenne azt mondani, hogy a sírból, régi formájához, diadalmasan, de a kijelentésnek útját állja az új lemez.
Az persze igaz, hogy a gödör szélérõl próbál visszajönni a zenekar, hisz legutóbbi albuma, a St. Anger már ijesztõen nagyot bukott (amúgy méltán). Sõt az is tény, hogy a Death Magneticen húsz év után ismét feszes ritmusozásra épülõ thrash metalt játszik a négyes, mint a klasszikus lemezein, ráadásul az összehordott témahalom kábé akkora, mint a banda tiszteletbeli "progresszív" albumán, az ...And Justice for Allon.
Ettõl azonban még nem olyan ez a lemez, mint azok a klasszikusok. A korai Metallica-számok ugyanis kompozíció szempontjából is remekmûvek, most viszont Hetfieldék egyszerûen idetolattak a riffszállító teherautóval, és lebuggyintották a plató tartalmát. Magyarul hiába akadnak hatásos témák, ritkán derül ki, hogy mi közük egymáshoz, inkább csak össze vannak tapasztva. A dalok persze tízpercesek, és van instrumentális szerzemény is, mert valahogy így volt ez régen, a rajongók meg azt sírták vissza a '96-os Load óta. Kár volt, mert fölösleges olyasmit erõltetni, ami már nem megy, és ezt tizenkét éve még bölcsen be is látta a zenekar. Hát most már azt a korszakot is lehet visszasírni.
5/10
Ettõl azonban még nem olyan ez a lemez, mint azok a klasszikusok. A korai Metallica-számok ugyanis kompozíció szempontjából is remekmûvek, most viszont Hetfieldék egyszerûen idetolattak a riffszállító teherautóval, és lebuggyintották a plató tartalmát. Magyarul hiába akadnak hatásos témák, ritkán derül ki, hogy mi közük egymáshoz, inkább csak össze vannak tapasztva. A dalok persze tízpercesek, és van instrumentális szerzemény is, mert valahogy így volt ez régen, a rajongók meg azt sírták vissza a '96-os Load óta. Kár volt, mert fölösleges olyasmit erõltetni, ami már nem megy, és ezt tizenkét éve még bölcsen be is látta a zenekar. Hát most már azt a korszakot is lehet visszasírni.
5/10
hirdetés