Jason Mraz: Mr.A-Z

Ennek következtében - bár néhány magányos, hosszú pillájú szerzõnõ is talpon tudott maradni - a széplelkû daltulajdonos férfiak elözönlötték a slágerlistákat. Ami KanadánakDaniel Powter , Angliának James Blunt, azt Amerika Jason Mraz személyében kapja meg éppen. A - harmadik x-hez közelítve is - kölyökképû, (minden vicc nélkül) Mechanicsville-bõl elszármazott szólista persze nem annyira sokoldalú, mint elébb említett társai, a hangszerek közül csupán a gitár simul (alkalomadtán) a kezébe, ám a hangjával ugyanolyan jól bánik, sõt. Csakhogy, míg a kanadai a dalokban erõsebb, addig a turnétárs angol meg a nõi szívek lakatjaihoz mutat nagyobb affinitást, hogy a Jason egyik kedvencének számító s egy osztállyal feljebb muzsikáló Jack Johnson zenéjének elõnyeit ne is részletezzem.

A (többek között a U2, David Byrne vagy éppen Morrissey mellõl ismerõs) Steve Lillywhite irányításával rögzített második Mraz-album a címében szereplõ szójátékhoz méltón megpróbál mindent felölelni, ami a pop területén szalonképesnek számít, a néhol funkos, néhol dzsesszes, néhol hiphopos ízek azonban túl lájtosak ahhoz, hogy akár csak egy percre is túljussanak a "kellemes" kategórián, és igazi izgalmakat keltsenek. Pedig a New Radicals anno erre is megadta a receptet...

- Tom Regen -

3,5/5