"Azt szerettem volna, ha maga a valóság lenne a mutatvány" - Kollár-Klemencz László (Kistehén Tánczenekar)

Azonfelül persze sok minden más is, filmes, zenész és kistermelõ, de talán leginkább életbûvész.

Hogyan lett a Kistehénbõl tánczenekar, és hogy milyen az élet a nyúlon túl, Kollár-Klemencz Lászlót kérdeztük.

Te tényleg szerelmes vagy...

A lemez nem véletlenül kapta a Szerelmes vagyok minden nõbe címet, ez a szellemiség hatja át az összes dalt. A nõrõl és a férfiról szólnak, a kielégült vagy kielégületlen, hiányzó vagy beteljesült szerelemrõl.




Azért a szokásos, játékos, piszkálódó hangnem megmaradt...

Nem direkt választottuk ezt a témát, inkább csak úgy magától jött. Én az egész szerelem-férfi-nõ dolgot a fonákjáról nézem. Olyan, mint a bûvészmutatvány, amikor kettévágják a nõt. Az a lényege, hogy beteszik egy dobozba, mi pedig nem látjuk, amint kettéfûrészelik, és a végén mégis kijön egészben. Ez a valóságban nem így van, hiszen ha kettéfûrészelik, akkor bizony szétesik két darabra. A szerelem is ilyen, a valóságban nem ennyire világos, egyszerû és boldog. Az emberek életük nagy részében sokkal inkább egyfajta szerelemhiányt élnek meg, a lemez inkább errõl, a szerelem-ûrrõl szól. Ami viszont szintén lehet nagyon izgalmas, mert állandóan szeretnénk ezt valamivel kitölteni. Ezért ez a motívum szerepel a lemezborítón is, Gerhes Gábor grafikai környezetébe Rácz-Molnár Sándor rajzolt egy embert, aki talán rám hasonlít, és épp fûrészel egy nõt...

A lemez akkor amolyan fûrész-bûvész-erõmûvészszerûre, szóval kissé szemfényvesztõre sikeredett?

Egy picit talán, vagy éppen pont az ellenkezõje. Mindig izgatott, hogy milyen lenne olyan elõadást összehozni, ahol konkrétan megtörténnek a dolgok. A bûvészet álcsodákból áll, én azt szerettem volna, ha maga a valóság lenne a mutatvány. A bûvészetben nem jutottam túl messzire, de korábban már teszteltem a közönségen a nõdarabolós számot. A koncerteken mindig kértem a lányokat, hogy valaki jöjjön fel a színpadra, és mi kettévágjuk. Teljesen el nem ítélhetõ módon összesen egyetlen alkalommal akadt vállalkozó. Iszonyú nagy gondban voltam, mert persze nem készültem rá. Megkérdeztem a közönséget, hogy jött-e aznap fûrész a koncertre. Mindjárt jelentkezett is két srác. Igazán gázos helyzet alakult ki, ott a színpadon egy lepedõvel letakart nõ és két begerjedt srác... Finoman el kellett simítani a dolgot, hogy a produkciót még csak eddig a stádiumig dolgoztuk ki.

A lemezbemutató színház-koncerten viszont eljut a végkifejletig...

Igen, már megvan hozzá a nõ és a fûrészelõember is, aki egyébként a kistermelõktõl érkezett. Ez a kistermelõ srác a színpad szélén lufikat fújogat, és õ fûrészel. Takarás, sikítás, majd elõjön egy óriási oldalbordával, a másik kezében meg ott a lány. Igazság szerint ezzel a megoldással nem vagyunk elégedettek, úgyhogy még nem tudom, mi lesz a vége.

Hogyan jönnek a kistermelõk a képbe?

A kistermelõk úgy globálisan - mert persze vannak egyes kistermelõk is -, mármint a szervezetük támogatja a zenekart. Én tartok otthon állatokat, mert gyerekkori vágyam volt, hogy termeljek valamit, amolyan kistermelõként. Vettem tyúkokat. Mindig a Kistermelõk Lapjában találhatók a hirdetések, hogy mit, hol, mennyiért lehet kapni, meg hol tartanak piacot. Állatvásárra is járok, fotózni, mert iszonyúan érdekel. Ott ugyanis gyakorlatilag úgy néz ki minden, mint a középkorban, szerintem évszázadok óta nem változott semmi. Úgy élnek, viselkednek az emberek, mint régen - fröcsög a kolbász, hurcolják jobbra-balra a tyúkokat, futtatják a lovakat. Szóval elkezdtem járatni a Kistermelõk Lapját, hogy rendszeresen tájékozódjak. Egyszer a stúdióban épp nálam volt egy példány, és miközben a fiúk zenéltek, felolvastam egy cikket a Nyúltanács éves közgyûlésérõl, ami arról szól, hogy a nyúltenyésztõk depressziósak - de tényleg, szó szerint. Nagyon mulatságosan hangzott, úgyhogy fel is vettük ott helyben, majd az internetrõl letölthetõ lesz. Ehhez meg kellett kérdezni a lapot, hogy használhatjuk-e a szöveget, mondták, igen, de akkor írjuk oda, hogy támogatják a zenekart. Megtettük.

Színházat emlegettél. Milyen kötõdésed van hozzá?

Én egyébként filmeket rendezek, forgatókönyveket írok - az utóbbi két évben mondjuk ez nagy százalékban a Kistehén-videoklipeket jelenti -, de ebbõl a szempontból mindenképpen érdekel a színház. Most a Miskolci Nemzeti Színház felkért, hogy jövõre rendezzek egy Kistehén-színdarabot. Már kész is van, de inkább felnõtteknek való darab. A filmekben is nagyon szeretek színészekkel dolgozni. Egyébként magam is színész akartam lenni, csak lusta voltam megtanulni négy verset.

Ezért inkább írsz...

Nem, dehogyis... amikor arról volt szó, hogy merre tovább, három dolog merült fel. Az akkori énektanárom arra kapacitált, hogy menjek el kórusba operát, klasszikusokat énekelni, Gondolkodtam, hogy az milyen szép, nyugodt, rendes élet lehet - jólöltözött, szolid férfiak énekelgetnek, utazgatnak, visszavárja õket a békés család. Másik lehetõségként felmerült a zenekar, harmadiknak pedig a színház. Végül a zenekar mellett döntöttem, mert akkor mégis csak színpadra állhatok és énekelhetek is egyszerre. Úgy látszik, most a dolgok megint egyre inkább a színház felé visznek.

A Kistehén Tánczenekar teljesen spontán módon jött létre. Négy évvel ezelõtt egy szerencsés árukapcsolás folytán alakultatok meg.

Egyetlen dal volt és a Kistehén-film, ami annyira sikeres lett, hogy kerestünk hozzá kiadót. Bólintottak rá, de csak úgy, hogy még két lemezre aláírtam a szerzõdést. Akkoriban eszem ágában sem volt zenélni - a '90-es évek közepén hagytam abba az Andersennel. A felkérést mégis elfogadtam, de két hónap alatt kellett összehozni a lemezt meg egy komplett zenekart. Vendégzenészekkel egy szentendrei víkendházban vettem fel az egészet. Egyetlen embert ismertem a zenészek közül, Lehoczky Karcsi dobost, aki civilben karikaturista. A nulláról indultunk. Amikor a Sziget figurája lett a Kistehén, azt akarták, lépjen fel a zenekar. De még ott sem igazán lehetett zenekarosdinak hívni a dolgot, bár azért valamiféle alapja megszületett annak, amit azóta is folytatunk. Csak a Szájbergyerek sikere után jött be a dolog, és kezdtünk koncertezni, mert hát mégis csak az egy zenekar lényege.

Külföldi kiadónál is megjelenik a lemez. Mivel fogtátok meg õket?

A hangulatát, az atmoszféráját érzik meg annak, amit mûvelünk. Több kis és nagy kiadónál jártunk Párizsban, Berlinben, és mindenhol érdekelte õket a dolog. Igazából egy független, alternatív kiadót kerestünk, nem egy kevésbé rugalmas mogult. Végül egy berlini kis kiadó mellett döntöttünk, de Párizsban volt a legérdekesebb élményem. Az EMI egyik igazgatója, aki annak idején a Manu Chao producere volt, mondta, hogy a mi dolgunk teljesen arra emlékezteti. Ez azért vicces, mert amikor elkezdtem gondolkodni, hogy milyen zenét is szeretnék most csinálni - elõtte az alternatív zenében voltam elszállva -, pont a Manu Chao jutott eszembe. Nem konkrétan olyan zenét akartam, inkább mindazt, amit õ is összeolvasztott. A francia népzenét, a latint, a cigányzenét, a punkos-skás hangzást olyan populáris megközelítésbõl, tánczenei ízléssel tudta megfogni, hogy egyszerre volt szórakoztató, de komolyan lehetett venni. Borotvaélen táncolt, ami amúgy is izgat engem más mûfajokban is. Valami hasonlóra gondoltam, persze magyar ízekkel. Ezért nyúltam hozzá például a lakodalmashoz, amit máig az urbánus értelmiség tabunak tekint, és már túlzásnak tartják, amit csinálunk. Remélem, ez az új lemezzel meg fog változni. Az elsõ kettõt inkább valamiféle pamfletként fogtam fel, ebbe viszont rengeteg odafigyelést és energiát fektettem, ami szerintem jótékony hatást gyakorolt az anyagra. De a könnyedségét nem vesztette el. És szeretnénk most már túllépni a kultúrlakodalmas kategórián. Ez nem divatzene. Nagyon õszinte, természetes, és remélem, ez a fajta közvetlenség, kedvesség senkinek sem lesz terhes.

Te mit szeretsz a Kistehénben?

Leginkább talán azt, hogy kitaláltam egy kis világot, ami az én gyermekkoromat idézi fel, és ez a világ folyamatosan növekszik. Nagyjából falun nõttem fel, ilyen jellegû dolgokkal próbálom körülvenni magam. Az a szép, hogy ezt most meg tudom fogalmazni dalokban, és meg tudom osztani másokkal, akiknek tetszik is.