Visszatérés – Retrace

Megalkuvást nem ismerő, erkölcsi-etikai kérdéseket és kötelezettségeket körbejáró, igazi európai rendezői életmű áll Elek Judit mögött, aki évtizedes ötletét, testvérének igaz történetéből táplálkozó visszatérés-történetét készíthette el végre valahára.

Frissítve: 2011. 02. 18. 11:19

Visszatérés – Retrace
Az Amerikában élő magyar főhősnő Katherine apja halála és temetése után érzi, vissza kell térnie szülőföldjére, Erdélybe, ami nem olyan egyszerű vállalkozás, mivel épp a 80-as években járunk, odaát dúl a bezárkózó személyi kultusz, a határon hosszadalmas várakozás, az országban szegénység fogadja a családjával érkező nőt.
 
A történet másik szála az őshonos erdélyiek között játszódik, az erdész Teleszkay Sándor jut magánéleti válságba, amely nem akar megoldódni, sőt. Elképzelhető, hogy a két szál valahogy összeér?

Elek filmjén nem lehet nem észrevenni a várakozást, amely nem tett jót neki. Hiába a tizennégyszer átírt, inkább szövegében, mint dramaturgiájában kiérlelt forgatókönyv, hiába a remek színészi teljesítmények sora az szintén Amerikában élő Kathleen Gáti és az erdélyi Demeter András, Péter Hilda részéről, a végeredmény nem elég modern és filmes, és – a túlérett forgatókönyv és film típushibája - mintha túl sok minden lenne a filmbe zsúfolva: szerelem, emlékezés, idő, diktatúra, szenvedés.
 

A rendezőnő munkaszenvedélye és elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen, sőt süt a vászonról, mint ahogy ennek okaival is csak  egyetérteni lehet: „Ha valakit lelöknek a villamosról, vagy ha egy öregembert hagynak állni és nem adják át a helyet, tehát bármilyen, picinek látszó embertelenség sem lehet olyan kicsi, hogy ne kellene valamit tenni ellene, mert most csak akkora, de két hét vagy két év múlva kinő belőle a borzalom. És ha hagyják kinőni, és nem tesznek ellene, akkor utólag már lehet csodálkozni.” Ez az értelmiségi, a társadalomért felelősséget érző filmes attitűd kiveszőben van.

Visszatalálni a gyökerekhez, feltárni saját történetünket, fontos egy önmagát komolyan vevő társadalom számára – reméljük, hogy sokan ébrednek rá erre Elek Judit filmje láttán.
 
 
VisszatérésRetrace

Színes, magyar-román játékfilm
2010
98 perc
Forgalmazó: Mozinet

Rendező: Elek Judit

Szereplők: Kathleen Gati (Katherine)
Philip Zandén (Steve)
Demeter András (Teleszkay Sándor)
Tankó Norbert (Zoli)
Kenderesi Manna (Judith)
Sarah Clark (Julie)
Molnár Gizella
Lukáts Andor


Hazai premier: 2011. február 17.