Utolsó jelentés Annáról

Hogy a művésznő szereti túljátszani a szerepeit, régóta tudjuk már, színházban ez talán még nem is olyan zavaró, vannak, akik messze ülnek, a hátsó sorokban nem hallani olyan jól, de szélesvásznon, sokszoros nagyításban ez a fajta maníros előadásmód komoly próbatétel a néző számára. Mészáros Márta mindig öntudatos, saját sorsukat határozottan alakító nőkről mesél, de színészválasztásával ezúttal jócskán mellélőtt.

Más baja is van még a filmnek, de ezekbe – lévén részben politikai vonatkozásúak – se tisztünk, se kedvünk nincsen belemenni, mindenesetre fájó pont, hogy ami Kéthly és más, hozzá hasonlóan gondolkozó emberek számára a szabadság fogalmát jelentette és jelenti máig, az Eszenyi értelmezésében vegytiszta gyűlöletbe csap át.

 

Mellette a besúgót játszó Fekete Ernő joviális hülyegyerek-figurája a kádárista Magyarország karikatúrájaként értelmezhető, a kritika azonban annyira fals és demagóg, hogy nosztalgikus önvizsgálat helyett lassan ökölbe szorul a kezünk.

 

Az ember valahogy mást várna ettől a filmtől: édes-keserű mesét szerelemről, emberi sorsokról, a szabadság és a haza szeretetéről, a jelzőből azonban félúton csak a keserűség maradt, töményen.