Trilógia lesz a TRONból

Ugyan még a várva várt második rész sincs sehol, de a Disney máris a harmadik felvonást tervezi a nyolcvanas évek Matrixjából.

Frissítve: 2010. 04. 09. 11:22

Trilógia lesz a TRONból
Rajongók milliói várják csaknem harminc éve, hogy visszatérjenek a mozivászonra a fénycsíkokat húzó pixel motorok, és idén Karácsony előtt teljesülhet is az álmuk. Sőt, a következő folytatásért már korántsem kell több évtizedig a kezüket szorongatniuk a fanoknak.
 
A Disney ugyanis már felbérelte az Edward Kitsis-Adam Horowitz párost, akik a Lost papírra vetése mellett, a TRON kettőért, vagyis a Legacy-ért is feleljenek. - Az Egeres Stúdió annyira elégedett a munkájukkal, és bízik a sikerben, hogy azonnali írásra fogta a szerzőket.
 
Arról viszont még nincs hír, hogy a többi alkotó visszatér-e. Mert valljuk be, hogy az immáron Oscar-díjas Jeff Bridges nélkül nem sokat érne a TRON univerzum még a látvány ellenére sem. Valamint a Legacy-ban debütáló Olivia Wildot is szívesen elnézegetnék még egyszer jó páran, szűk fekete szerelésben, világító körrel a mellei körül.
 
Ám a történetetet egyelőre hétpecsétes titok övezi. Vagyis elképzelhető, hogy sem Flynn, sem Quorra nem teheti majd tiszteletét a trilógia végső ütközetében.