Titkok az Avatar folytatásáról

James Cameronnak sikerült kihevernie az Oscar-buktát, és végre újra hajlandó volt nyilatkozni, így rengeteg információval lehettünk gazdagabbak a Na’vik további kalandjait illetően.

Frissítve: 2010. 05. 04. 07:22

Titkok az Avatar folytatásáról
James Cameron az Avatar forgatásán
James Cameron eredetileg is trilógiának szánta az Avatart, így csoda lett volna, ha nem veszi tervbe a világ legsikeresebb filmjének folytatását. A Mester pedig kiderült, hogy már konkrét elképzeléssekkel is rendelkezik a történetet illetően.
 
A második felvonás főleg Pandora óceánjaiban játszódik majd. A történetről persze még semmit nem tudni, de remélhetőleg a Pocahontas után nem a Kis hableányt dolgozza most fel, hanem kitalál valami eredetibb történetet.
 
A harmadik rész ezután békén hagyja a földön, vízen, levegőben megtépázott pandorai élővilágot, és az Alpha Centauri rendszer egy másik bolygójára kalauzol el. Többet még erről sem árult el, ám azt elmondta, a harc minden részben garantált. No, meg a különleges környezetet és lényeket, mert Cameron szerint még egy egész fiktív biológiakönyv van a fejében.
 
Ami viszont biztos a humanoid kék óriásgyíkokkal kapcsolatban, az a kibővített első rész. A WETA már lassan befejezi az eddigi mozi verzióban nem láthatott hatpercnyi jelenetet, így augusztusban újra a közönség elé kerül a 3D-s látványorgia.