Sherlock Holmes

Miután Guy Ritchie a Madonnától való válás után ismét tököt növesztett, összehaverkodott Joel Silver producerrel, hogy végre kitörjön a londoni gengszterfilmek magára aggatott skatulyájából. Lőttek a megszokott Sherlock-kalapnak és az unalmas pipázgatásoknak. Ez a Holmes bizony nem fél használni az öklét.

Frissítve: 2010. 05. 13. 15:22

Sherlock Holmes
Guy Ritchie számára a skatulyából való kilépés nagy lehetősége Sherlock Holmes képében érkezett el, hiszen Arthur Conan Doyle örökzöld figurája iránt mindig nagy volt az érdeklődés, viszont a több mint száz róla készült mozifilm után igazi kihívás valami újat kihozni a témából.
 
A filmhez kölcsönvették Tim Burton díszleteit a Sweeney Toddból, némi Harry Potter-utánérzéssel keverve, a komoly, agytekervényeket megmozgató nyomozásokat pedig jó néhány látványos akciójelenettel dúsították fel, hogy megfeleljenek a kor követelményeinek.
 
A legnagyobb változás azonban Holmes és segítője, dr. Watson személyiségét érintette. Azon már meg sem lepődünk, hogy az egyik legbritebb figurát egy amerikaival (Robert Downey Jr.) játszatják el, hiszen a szintén USA-beli Charlton Heston is a bőrébe bújt már, de azon igen, hogy a megújult nyomozónak nem alárendeltje Watson doki, hanem kiegészítője és egyenlő társa, ami a színészválasztásban (Jude Law) is megnyilvánul.
 
Az új Holmes nemcsak a gondolatok, hanem a tettek embere is, csípős beszólásaival, hanyag öltözködési stílusával és lazaságával valószínűleg új szintre helyezi a figurát. Downey Jr. a Vasember mellett egy újabb siker-franchiset tudhat a magáénak.
 
 
A Sherlock Holmes két változatban is kapható lesz DVD-n, a kétlemezes kiadvány olyan extrákkal kecsegtet, mint az alábbi kisfilmek:
 
- Felvonóhidak és csipketerítők: A késő viktoriánus London megalkotása
- Hová lett Holmes sapkája?
- Bevezetés a bar-ritsu művészetébe
- Angolóra: Holmes kiejtésének elsajátítása
- Megfigyelőképesség és logika
 
Sherlock Holmes (2009)
Rendező: Guy Ritchie
Szereplők: Robert Downey Jr., Jude Law, Rachel McAdams, Mark Strong
Hossz: 123 p
Megjelenés: 2010. május 12.
Kiadó: ProVideo
Kép: 1.85:1 (16:9)
Hang: magyar - DD 5.1, angol - DD 5.1, cseh - DD 5.1, török - DD 5.1
Felirat: magyar, angol hk., cseh, román, török
Extrák: Közvetlen jelenetválasztás, Interaktív menük