Scorsese és Lars von Trier közös filmre készülnek
A legendás rendezők The Five Obstructions címmel készítenek közös dokumentumfilmet.
Frissítve: 2011. 05. 23. 13:03
Az amerikai
Martin Scorsese és a dán Dogma-iskola alapító
Lars von Trier a közelmúltban Cannes-ban jelentették be, hogy közös dokumentumfilmet forgatnak The Five Obstructions (Az öt akadály) címmel.
A projekt von Trier
2003-as, azonos című kísérletén alapul majd, mely a filmkészítés rejtelmeibe avatja be a nézőt öt, tipikusan filmes kihívás bemutatásán illetve leküzdésén keresztül. Az eredeti alkotásban a rendező alkotótársa, Jorgen Leth a The Perfect Human című, 1967-ben készült rövidfilmjét forgatta újra. Az öt új verzió készítése közben von Trier más és más akadályokat gördített Leth elé, az egyikben például csak 12 képkockás jelenetekkel dolgozhatott, a másikat pedig a világ legnyomasztóbb környezetében kellett felvennie.
Von Trier legutóbbi filmje, a
Melancholia versenyben volt az idei Arany Pálma díjért. Bár nyerni nem nyert, és rendezőt végül a fesztiválról is kitiltották,
az általa keltett óriási botrány talán nagyobb promóciót szolgáltat neki, mintha elvitte volna a fődíjat.
A rendező szerint „ez az új projekt, hogy feladatokat adunk egymásnak, olyan területre visz el minket, ahova magunktól nem jutnánk el.” A feldolgozandó filmekről egyelőre nincsenek hírek, bár Scorsesétől leginkább a
Taxisofőr remake-jét várná a filmes szaksajtó. Egy biztos csak: a forgatás jövőre indul.
Total Film / Index