Placebo: Battle For The Sun
Legutóbbi, 2006-ban megjelent albumán alaposan belassított a Placebo, s bár a Meds a maga koordinátarendszerében kifejezetten jól sikerült darab volt, azért nem csoda, ha a rajongók azt remélték, a visszatérő Battle For The Sunon ismét tövig nyomják a pedált Brian Molkóék.
Frissítve: 2009. 07. 26. 09:00
Nos, a várakozások egyfelől beigazolódtak. A tavalyi teljes pauza idején doboscserén átesett
zenekar (
Steve Hewittot Steve Forrest váltotta a bőrök mögött) által rögzített,
tizenhárom számot tartalmazó új lemez dalainak döntő többsége a tempósabb kategóriába sorolható, ráadásul – a szinte a Meds bonus trackjének ható Devil In The Details kivételével – a hangzás is lényegesen rockosabb, mint legutóbb volt.
Maradéktalanul elégedettek ennek ellenére nem sokan lesznek a lemezt hallgatva. Az ortodox rajongóknak vélhetően a zenekar történetében eleddig – egyetlen feldolgozást és néhány remixet leszámítva –
sosem tapasztalt, erőteljesen diszkós megoldások okoznak majd álmatlan órákat, a többieknek pedig az, hogy a biztató kezdés után az anyag nem csupán lendületéből, de invenciójából is (nagyon) sokat veszít. S bár a sokat ígérő első öt számot követően is vannak még jó pillanatok, de ezek már erőtlen kisebbségben vergődnek a kötelező formulát fogcsikorgatva megidéző, középszerű ujjgyakorlatok szoros gyűrűjében. Félsiker. Fesztivál.
7/10– Tom Regen – PIAS / Neon Music
Forrás:
EXIT