O’Horten

Ha elképzelünk egy északi, havas tájakon játszódó mozit, melynek főszereplője egy hatvanhét évesen nyugdíjba vonult mozdonyvezető, aki a monoton mindennapok után kezdi felfedezni az életben rejlő apró örömöket, egészen pontosan kirajzolódhat előttünk, hogy milyen film is az O’Horten. A főhős természetesen egy nem túl szószátyár, fapofájú és meglehetősen passzív figura, akivel többnyire csak úgy történnek a dolgok, és nem ő irányítja őket. Bár a film egyetlen városban és a város környékén játszódik csupán, a felépítése road movie-san epizodikus, vagyis hősünk mindig találkozik egy új figurával, akivel a filmidőben eltöltenek együtt pár percet, aztán megy tovább egészen a következő találkozóig.

 

 

Hogy mindez túlságosan kiszámítható lenne? Az is, de szerencsére a rendezői székben az a Bent Hamer ült, aki a Dalok a konyhából című mozijában már bizonyította, hogy még a legszomorúbb élethelyzetekben is képes megtalálni a vidám dolgokat, és jó érzékkel nyúl az abszurd szituációkhoz. Amikor az öreg Odd Horten éjjel bemegy egy gyerekszobába, vagy amikor rágyújt a pipájára egy leszállópálya kellős közepén, fantasztikusan eltalált pillanatok, és mivel az ilyenekből nem keveset találhatunk a filmben, kellően kárpótolva érezzük magunkat azért az érzésért, hogy mindezt mintha már láttuk volna valahol. Nem is egyszer.

– Tulu –

O'Horten (2007)  
Rendező: Bent Hamer  
Szereplők: Baard Owe, Espen Skjonberg, Ghita Norby
Hossz: 90 p  
Forgalmazó: Budapest Film