"Nem lenne jó, ha a film az antiszociális viselkedést vagy a bűnözést dicsőítené."

Nagyon érdekes a nézők számára egy olyan ember, akit különböző politikai rendszerek alatt és társadalmi változások során évekig filmeztek. Ez a megközelítés milyen előnyökkel és hátrányokkal jár a rendező számára?

A hosszú filmkészítés a specialitásom. Mindig is érdekelt az idő és annak a múlása, és egyszer csak elkezdtem gyakorlatban is foglalkozni vele. Kis túlzással állíthatom, hogy a bizonytalan tényezőkre fogadok. Egy folyamat elején kiválasztok valakit és megvárom, hogy mit tesz vele az idő. Lehet nagyon érdekes és drámai, vagy éppen finom és halk, amit nehéz megragadni. Az elején ezt sosem lehet tudni, és nehéz ezeket a dolgokat befolyásolni. Csak megfigyelni lehet, és esetleg lényegtelen dolgokba beleavatkozni. Az jó, hogy valami mindig történik. Az viszont rossz, hogy néha nem lehet helyesen feldolgozni, hogy mi is történt. Néha nem lehet megfogni a dolgokat, megérteni őket, és így nem lehet felvenni és filmre vinni azokat. A vágószobában zajlik a legfontosabb folyamat. Ott jön létre a végső forma, miután tudjuk, melyik részlet mit jelent. Akkor már vissza lehet tekinteni.

Renét 1989 óta követte. Mi késztette arra, hogy a fiatalok börtönében forgasson filmet? Miért választotta épp Renét?

Abban az évben kezdtem el dolgozni az ugyancsak nagyobb ívű A fiatalság című filmemen. Öt évig kellett volna követnünk különböző fiatalok csoportját – gyakornokokat, gimnazistákat, fiatal fogyatékosokat, művészeket, bűnözőket. Elkezdtünk forgatni a libkovicei fiatalkorúak börtönében. Az ottani pszichológus kiválasztott pár fiút, aki képes volt elmondani az életét a kamerának. Az egyikük René volt.

Nagyon szigorúnak tűnik René első börtönbüntetése, amiért tizenhat évesen két és fél évre ítélték, mert lopáson kapták a katonai iskolában. Maga szerint ő a rendszer áldozata, és az tette javíthatatlan bűnözővé?

Nehéz megmondani, mennyire felelős a rendszer. Manapság már jobban odafigyelnek a fiatalkorú elkövetőkre. Először felfüggesztett büntetést kapnak, vagy közmunkára ítélik őket.

Az évek során több tucat levelet váltott Renével; ezek adnak támpontot a nézőnek a film során. Mi volt előbb: a levelek sorozata vagy a dramaturgia?

René mindig is szeretett írni, ezért döntöttem úgy, hogy felhasználom a leveleit az első filmben. Aztán később már tudatosan dolgoztam velük. Végig archiváltam őket. A felvételek végén kiválasztottam a fontosabbakat, és megkértem Renét, hogy olvassa fel őket.

Renének már két könyve jelent meg, a harmadik kiadás előtt áll. Mi volt a szerepe ebben?

A levelei alapján René tehetséges írónak tűnt. Amikor 1993-ban hat évre ítélték, azt üzentem neki, hogy az idejét írással töltse. Írjon magáról, a tapasztalatairól és a börtönéletről. René komolyan vette, és elkezdett írni. Újraírtam az első kéziratát, és több kiadónak is felajánlottam. Egy kis egyezkedés után sikerrel jártunk, a könyvet kiadták. Nem sokkal utána megjelent az Istenek Rt. című regénye is. René folytatta az írást, befejezett pár kéziratot.

A film olyan tévés és egyéb forrásokból származó archív felvételekkel is dolgozik, amik bemutatják Csehország és Európa társadalmi és politikai változásait. Mit akart ezekkel megmutatni?

A film húsz évet ölel fel. Azalatt lezajlott egy rendszerváltás az országban, Csehszlovákia szétesett, különböző kormányok és elnökök követték egymást. René ezt az időt szinte végig rács mögött töltötte. Meg akartam mutatni az ellentétet a zaklatott történelem és az időtlen börtönélet között. René a tévében követte a változásokat. Nem akartuk a film nagy részét televíziós felvételekkel kitölteni, ezért csak néhány korfestő elemet használtunk fel. Az egyik az ismétlődő elnökválasztás volt.

A kilencvenes évek elején betört az ön házába. Miért pont önt választotta? Nem gondolta akkor, hogy nem akarja őt többet filmezni?

A betörés közös történetünk egyik legdrámaibb része. Akkor történt, amikor az egyik róla szóló tévéfilm utómunkáit végeztem. Fel is használtam ezt a filmben. A nézői reakciók szerint is fontos momentum volt. Sok, egymással ellentmondó gondolatom volt az egészről, dühös voltam, de arra is gondoltam, hogy ez egy üzenet volt Renétől, amit dekódolnom kell. És ekkor merült fel, hogy folytassam a filmezését. Tartottam Renével a kapcsolatot, és levélben átbeszéltünk néhány dolgot. René később is viselkedett így; úgy tűnik, nem sikerült leszoknia róla.

Néha a börtönrácsokon keresztül beszél Renével. Nehéz volt engedélyt kérni a börtönbeli forgatáshoz?

Többször látogattunk meg különböző börtönöket. Az utolsó forgatás Valdicéban zajlott. Akárcsak máshol, a börtönökben is folyamatosan változott a helyzet az évek során. Volt olyan, amikor csak a látogatói szobában forgathattunk, de ott is csak rács mögül. Az sem segített, hogy folyamatosan panaszkodtam, ez mennyire ellehetetleníti a forgatást. Megvoltak az irányelvek, és ragaszkodtak hozzájuk. Semmit sem tudtunk tenni. De szerencsénk volt, mert a forgatás utolsó szakaszában Renét egy átmeneti épületben helyezték el, és a valdicei igazgató segítségével ott meg tudtuk látogatni. Szerintem azért is volt ez lehetséges, mert már elterjedt a hírünk, és világos volt, hogy nem a szenzációra utazunk.

A film során Renét börtönben, bíróságokon és néhány alkalommal, amikor szabadlábon volt, az utcán filmezte. Sosem hívta meg önt az otthonába?

Nem volt otthona. René az ismerőseinél és különböző nőknél lakott. Mindig csak átmeneti szállása volt, és nem akarta, hogy ott vegyük fel. Többször is mondta, hogy ha valami állandó helyet talál, oda majd meghív minket. Ez sosem történt meg.

Lefilmezte, ahogy egy fiatal fiúból felnőtt válik. Mi a válasza arra a kérdésre, amit René is feltesz a filmben? Magának ő csak egy tárgy, amit megfigyelhet?

A filmben azt mondom neki, hogy „senki sem egy tárgy, amit meg lehet figyelni”. Én így látom. Sokat aggódtam miatta, amiért annyiszor visszakerült a börtönbe. Mindig is hittem benne, hogy az eszét használhatná valamire, ahelyett, hogy idiótákkal és antiszociális emberekkel veszi körül magát a börtönben. Csalódott vagyok és már nincs reményem. Sajnálom őt, és dühös vagyok a gusztustalan, aszociális és cseles viselkedése miatt. De örültem, amikor megjelentek a könyvei. A filmmel kapcsolatban a legfőbb érzésem a kétértelműség. A kétértelműséget nézni szinte már kalandos.

A forgatás végén René kapott kölcsön öntől egy kamerát. A börtönön kívül eltöltött első tíz napját kellett dokumentálnia. Mire számított?

Felajánlottam Renének, hogy a film egyik alkotója lehet, ha leforgatja a befejezést – az első szabadon töltött napjait és a szabadsággal kapcsolatos gondolatait. Megígértem, hogy fizetek neki. Renének nagyon tetszett az ötlet, és megfogadta, hogy „fel fogja éleszteni” a filmet.

Találkozott Renével a stábja nélkül? Utoljára mikor?

Párszor találkoztunk kamera nélkül. Egyszer meglátogatott otthon, nem sokkal azelőtt, hogy betört. Legutóbb három évvel ezelőtt kellett volna stáb nélkül találkoznunk. Két órát vártam rá egy kávézóban, de aztán felhívott, hogy le kell mondania a találkozót…

Nem fél attól, hogy a filmje hősként ábrázolja Renét? Nem aggódik, hogy a szereplője előnyt kovácsol majd a népszerűségéből?

Örülnék neki, ha a film hatására többen érdeklődnének a könyvei iránt, vagy segítenének neki a képességeit konstruktív módon felhasználni és nem eltékozolni. De ez rajta múlik. Már nem tudok rajta segíteni, nem tudom megoldani a problémáit, nem tudom az életét élni. Nem lenne jó, ha a film az antiszociális viselkedést vagy a bűnözést dicsőítené.

Hogyan tudná leírni, miről szól leginkább a filmje?

Ez a legnehezebb kérdés. Számomra egy próbálkozás, hogy bemutassunk egy másfajta életmódot, a börtönélet időtlen világát, ami szemben áll a saját felgyorsult életünkkel. El kell, hogy gondolkoztasson a saját életünkről. Egy többértelmű portré. A főszereplőt nem könnyű leírni. Elgondolkodtatja az embert a különféle viselkedési folyamatokról. Az akaratból eredő változásról szól. Persze felesleges is mondani, hogy a változásra tett kísérlet sikertelen volt, de legalább lezajlott egy kísérlet. Egy különleges cseh változata a westernfilmekben létező törvényen kívülinek. De legfőképpen egy jó filmre tett próbálkozás, ami remélhetőleg jól ábrázolja a nagy ívű dokumentumfilmek lehetőségeit és különlegességeit.