„Nagyon sok olyan ska-zenekar van már, amelyik képes reprodukálni, amit a jamaikai nagyok csináltak” – KRSA (PASO)

Volt olyan szám, aminek az alapjait teljesen a saját házi stúdiónkban rögzítettük, de olyan is, amit az elejétől a végéig, az énektől a fúvósokig az analóg stúdióban vettünk fel Diósdon, a Főnixben. Sokat kísérleteztünk, hosszú volt a folyamat, de végül az eredmény az lett, hogy visszatértünk az eredeti módszerhez. Arra jöttünk rá, hogy a saját stúdióban rögzített felvételek tök jók, nagyon jó hangulatuk van, de ettől függetlenül azért hiányzik a szalagos magnó zsírja, teste, tehát azt nem hagyhatjuk ki. Másrészről az analóg stúdiónál, ami megtörténik egyszer, az annyi, nincs az, hogy verziókat tudsz összehasonlítgatni és stílusokat kipróbálni, ha javítani akarsz, akkor le kell törölni az előző verziót, így a javítás a fúvósoknál meg az éneknél sokkal macerásabb. Gyakorlatilag a végső felvételeknek három fázisa volt: az alapok, a dob, a gitár, a basszusgitár, a billentyűk szalagos magnóra kerültek felvételre, mankó-énekkel, meg mankó-fúvósokkal, aztán ez bejött a házistúdiónkba, ott rákerültek a fúvósok, meg az ének, és meg is kevertük az anyagot, és utána ez ment tovább Deutsch Gáborhoz, vagyis Anorganikhoz, ő csinálta a maszterét.

Elég sokszínű lett a lemez, sok minden van rajta…

Persze, megvannak azok a tipikus ska-számok, amik kötelezőek egy ilyen zenekarnál, ugyanakkor, érdekes módon, a legutóbbi lemez felvételekor nagyon sok olyan ötlet jött, roots reggae, dancehall vagy reggae-funk jellegű számok, amik eltértek ettől a kerettől. A ska nagyjából úgy a hatvanas évek közepéig, ’66-ig volt igazán népszerű Jamaikában, aztán jött a rocksteady, meg a korai reggae. ’68–69 környékén voltak az első ilyen felvételek, nagyon érdekes, sűrű dobolás van benne, a gitározás sem annyira tiszta, inkább ez a tábortüzes, sikálós valami, érezni, hogy a funk akkor nagyon nagy hatással volt a zenészekre. Később aztán ez letisztult, így alakult ki a roots reggae. A zenekar egy része nagyon szereti ezt a zenét, és az egyik első olyan dal, ami felvételre került, egy Harcsa Veronika-szám volt, ami át van dolgozva reggae-funkra. Tony Ass, a trombitásunk csinálta a legutóbbi Harcsa Veronika-lemez hangszerelését, és amikor hallgatta a korábbi lemezeket, figyelt fel arra, hogy ez a dal milyen jól szólna reggae-funk verzióban. Kipróbáltuk egyszer élőben és aztán fel is vettük.

Mostanában azért egyre több zenekarban tűnnek fel a PASO tagjai. Mennyire tulajdoníthatóak ennek a különféle beszüremlő dolgok?

Nem igazán. Inkább az van, hogy a korábbiaknál most jóval tágabb a spektrum, amit ez a lemez befog, viszont vannak olyan dolgok, amik még ebbe sem férnek bele, és egyes zenekartagoknak kedvesek. Nagyon sok ska-jazz szám hatású van a lemezen, de mégsem annyi, mint azt a dzsesszesebb beállítottságúak szeretnék, ezért létezik egy olyan zenekar, mint a Tony Ass vezette Subicz Gábor Quintet, amiben egyébként benne van az altszaxofonosunk, Luki, meg a billentyűsünk, Benkő Dávid is. Aztán van az early reggae meg a rocksteady, rengeteg ilyen számot játszottunk mi is, de azért nem olyan mértékben, mint amennyit mondjuk Lipi Brown szeretne hallgatni, úgyhogy ő elment, és csinált egy hobbizenekart, T-Rex Riders néven. Én nagyon szeretem a dancehall-t, és mivel be kellett látnom, hogy a többieknek egy-két szám belefér, de az, hogy az egész ilyen legyen, az nem, elkezdtem dolgozni a Budapest Riddim Banddel, mert ott kiélhetem, hogy ebből több kerüljön a történetbe. De ez mind arra jó, hogy ami viszont közös, az be tudjon folyni a PASO-ba, azt mindenki ide hozza. Ez egy kicsit talán színesebbé teszi a PASO zenéjét is, be-beszivárognak ezek a hatások oda is. Az is érdekes egyébként, hogy igazán vegytiszta ska ezen a lemezen nagyon kevés van, mindegyikben van valami más hatás. Vagy világzenés-balkános, vagy afro, vagy funk, vagy valami olyan dolog, ami csak egészen modern zenékben szokott előfordulni – nem annyira retrós, mint korábban, ugyanakkor érdekes, hogy ezek az ötletek is retró hangzással szólalnak meg. Hammond-orgona van végig, csöves erősítők, analóg hangzások, szalagos felvételek, szóval ez egy érdekes kettősség. Az alaptétel, ami kiderült számunkra az, hogy nagyon sok olyan ska-zenekar van már, amelyik képes reprodukálni, amit a jamaikai nagyok csináltak, tehát csak akkor lesz érdekes, amit csinálunk, ha a saját ízünket is belevisszük. És ez most kiteljesedett azon a szinten, hogy tényleg minden olyan zenei hatás benne van, amiről azt gondoltuk, belefér. Ugyanakkor sokan ott vétik el a dolgot szerintem, hogy az arányokra nem figyelnek. Nálunk azért végig az van, hogy hiába van benne ilyen-olyan hatás, a ska szám az ska szám marad, a reggae szám az reggae szám marad, a belevitt ötletek pedig alapvetően csak fűszerként vannak használva. Az alapritmusra is nagyon figyelünk, egy csomó zenekarnál egyfajta rockos íz van benne, ami abból adódik, hogy maga az alap is megváltozik: a felütés marad, de az alap ska-lüktetés elveszik.

És mi van a PASO különböző inkarnációival?

Léteznek, mostanság játszottunk egy pár Traditional Ska Special-bulit, ezek a missziós, térítős koncertek, amiknek a célja, hogy az emberek megismerjék ezeket a zenéket. Tök jól sikerültek, és az volt a meglátás, hogy azért, mert energiában közel állnak a PASO-hoz, táncolós valamik. Ugyanakkor abszolút igényünk van a másik dologra is, ezért aztán lesznek Roots Rockers-bulik is. Például az Erik Sumo Bandnek most jelent meg a második albuma, és a lemezbemutatóra felkértek minket, hogy játsszunk. Ez egy jó apropó volt arra, hogy felelevenítsük ezt a dolgot, és mivel vannak más felkérések is, lehet, hogy lesznek még Roots Rockers-es fellépések. Ha kevés időnk is van az ilyenekre, de nagyon szeretjük ezeket a projekteket is, ezért időről időre fel fog bukkanni mindegyik a jövőben is.

Elég régóta stabil a felállás – mennyire nehéz összetartani ennyi időn át egy ekkora zenekart?

Nem könnyű. Vannak ugye az egyéni dolgok, kinek születik éppen gyereke, ki akar elmenni külföldre zenét tanulni, ki vált éppen munkahelyet, vagyis hogy ki, milyen életszakaszába lép éppen. Nyilván a zenei érdeklődés, a beállítódás is változik egy ember életpályája során, és nehéz azt elérni, hogy mindenki egy irányba fejlődjön, vagy legalább ugyanazt szeresse. Ezért aztán most jóval nehezebben is születtek a számok, sokkal több dal került elvetésre, mint az eddigi pályánk során bármikor, mert ha valami valakinek nem tetszik, akkor az nem kerül be a műsorba. Azt reméljük, hogy azok a számok, amik kikerülnek a nagyközönség elé, biztos nagyon jók, hiszen mindenkinek a szűrőjén átmentek. Meg a kommunikáció is nagyon nehéz ilyen sok ember között, van egy belső levelezőlistánk, ami állandóan pörög, de néha lehet, többet árt, mint használ. Itt mindent meg tudunk beszélni, de időnként inkább ad lehetőséget konfliktusra vagy a dolgok túlbeszélésére, mint amennyire hasznos. Mivel mindent megszavazunk, nagyon sokáig tud húzódni egy-egy döntés, lassan lehet csak haladni, a borítót hetekig szavaztuk, a klipforgatással is el vagyunk csúszva… Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy mégis ez a legjobb verzió, mert így a zenekar nagyobb része mindig a magáénak érzi a dolgot, és tud azonosulni vele.

 

Volt olyan pillanat az elmúlt években, amikor veszélyben éreztétek a zenekar létét?

Hát, még amikor Jani és a zenekar útja szétváltak, egy ideig komolyan elgondolkoztunk azon, hogy is kéne ezt folytatni. És mostanság is volt olyan, hogy át kellett beszélni komolyan, mi legyen a zenei irány, ki hogy érzi jól magát? Hány koncert van egy évben, mennyit vagyunk külföldön, mennyit Magyarországon, gyors zenét játsszunk vagy lassút, tehát mindenféle vetülete van a dolognak, ebben próbálunk kompromisszumokat keresni... Igazából tudnánk ezt bármeddig csinálni kötelességszerűen, munkaként, viszont akkor valószínűleg nagyon gyorsan elkopna az íze, és hiteltelenné válna, ezért igyekszünk úgy és addig csinálni, amíg mindenki örömét leli benne.

Az új lemezen mintha kicsit háttérben lennél, vendégénekesek vannak, instrumentális számok… Szándékos a dolog?

Vannak ugye, a gitár vagy valamilyen alaptéma alapján vezérelt dalok, és vannak, amiket én hozok le, énektémaként és arra íródik a kíséret. A múlt lemezen volt a Babylon Focus, a System Connection vagy a Joseph, azok ilyen énektéma által vezérelt dalok. A mostani lemezen, utána kell gondolnom, de csak a Hungarian Dish az, amit én hoztam le, illetve talán a Budapest című dal énektémája ilyen, meghatározóbb, igaz, az eredetileg angol szöveggel született meg. De most sokkal termékenyebbek voltak a gitárosok, sokkal több riff-vezérelte dal született, ezért is lehet az az érzés, hogy kevesebbet szerepelek. Ha mondjuk megnézzük az első lemezt, azon még nagyobb a szórás: ott is volt több közreműködő, sőt, akkor még ott volt Jani, plusz a zenekartagok is énekelgettek itt-ott. Tök jó lenne, ha ez visszajönne, és vokálban mostanság fel is tűnik egy-két ember, Dávidon és Tony Assen kívül. Lipi mondjuk a lemezen nem vokálozott, de én ugyanebbe az etapba sorolom az LGT-feldolgozást is, és ott ő is beszállt, ami szerintem nagyon feldobta az egészet.

Hogy kerültek a lemezre a különböző közreműködők?

A Harcsa Veroniká-s szám már megvolt korábban, a Macskafogót is régóta terveztük. Szerintem sikerült olyan arányokat elkapni, hogy az eredmény nagyon hasonlít az eredeti hangulatához, ugyanakkor van benne egy ragga-betét, ami csavar egy nagyot a dolgon… Úgy érezzük, nem is erőszakoltuk meg a dalt, de mégis a saját képünkre formáltuk. Sena vendégszereplése úgy alakult, hogy arra a dalra már a többi Irie Maffia-tag is készített verziókat, aztán legutóbb a Szigeten előttünk játszottak, és mivel gyakran van olyan, hogy fellépünk egymás szettjében is, Sena akkor pont erre a számra csinált valamit. Erről aztán felkerült egy video a YouTube-ra, és mivel korábban is volt már szó róla, ez megadta az utolsó lökést, hogy gyorsan csináljuk még meg a lemezre. A francia srác, Tribuman készített egy mixtape-et, amire meghívott közreműködőnek. Nagyon tetszett mindenkinek, amit csináltunk, és mondtam, hogy akkor mindenképpen szerepeljen nálunk. Eredetileg egy másik dalt szántam neki, de az végül rövidebb lett, így nem fért bele, ezért lett végül ez a szám. Több körös volt egyébként a dolog, először csak a verzéket csinálta meg, ami egy válaszolgatós rész, aztán megkértük, hogy az átkötőkre is írjon valamit.

Azt mondod, a Macskafogót régóta tervezitek. Hogy is volt ez?

Azt nem tudom, hogy Tony Ass mondta először Veronnak, hogy jó lenne megcsinálni, vagy látta, hogy Veron énekelte valahol, de ez a szám mindenkinek nagy kedvence volt, csak azt nem tudtuk, hogy kéne megcsinálni – aztán így egyszerre minden egybevágott. Ha nem éreztük volna, hogy szerves része a lemeznek, akkor nem raktuk volna rá, hanem valamilyen más formában, egy válogatáson, vagy valahol bónuszként jelent volna meg, vagy lehet, hogy az új honlap VIP-szekciójában, ahol egy, a lemezborítóban található kóddal lehet elérni majd plusztartalmakat.

Az utóbbi időben jó néhány feldolgozás fűződik a nevetekhez. Volt olyan, amire nemet mondtatok?

Mindegyiken sokat gondolkoztunk, és volt olyan, amit nem vállaltunk. Konkrétan egy Edda-felkérésre mondtuk azt, hogy nem, mert nem éreztük úgy, hogy ez ügyben tudunk tisztelegni. Az Illést anno attól tettük függővé, hogy mennyire tudjuk átértelmezni, saját képünkre formálni, az LGT-t pedig bevállaltuk az MTV Icon kapcsán és hiába merültek fel nehézségek, nem lehetett visszalépni. De be kell valljam, rengeteget szenvedtünk vele, főleg a zenekaron belüli ízlésbeli különbségek miatt. Van, akinek ez vagy az még belefér, van, aki valamit viccesnek talál, van, aki cikinek, végül itt is egy általános kompromisszumra jutottunk, kipróbáltunk mindenféle lüktetést, ska-t, roots reggae-t, végül lett ez az early reggae-s valami. Aztán visszahallgatva azt mondtuk, jó, ezt vállaljuk.

Nemrégiben úgy volt, felléptek az MR2 Akusztik című műsorában. Végül mégsem történt meg a dolog…

Igazából a logisztikán és a bürokratikus dolgokon úszott el az egész. A 8-as stúdióban vannak ezek a felvételek, és amikor Lipi megnézte, az volt a véleménye, hogy technikailag nem fogjuk tudni megoldani, nem fogunk elférni, és amúgy is sok technikai nehézséggel jár, nem tudjuk a hangszereket behozni, satöbbi. Tanácskoztunk az MR2-s stábbal, és felmerült, hogy próbáljuk meg esetleg a 6-os stúdiót, az nagy, ott elférünk, de végül vagy pont akkor volt foglalt, vagy a központi MR nem adta oda, nem tudom. De még közvetlenül akkor felajánlottuk, hogy esetleg kitelepülhetne a rádió egy olyan helyszínre, ahol biztos elférünk, és a közönség létszáma sem annyira limitált. Nem tudjuk még, melyik verzió fog megvalósulni, de akkor az a felvételi nap elúszott, most pedig be vannak tervezve jövő év elejéig, úgyhogy igazából utána lehet erről beszélni.

De a számoknak már nekiugrottatok, nem?

Persze, mire ez kiderült, már összeállítottuk a műsort. Azt kell mondjam, iszonyatosan jó hangulatban zajlottak a próbák, nagyon feltöltődött mindenki, és tök jól szóltak a számok, némelyik talán még jobban is, mint eredetiben. Azt hittük, hogy nem nagyon lesznek mások a dalok, hiszen nálunk nincsen torzított gitár, amit, ha leveszünk, akkor teljesen más karaktert kapnak a dalok, de végül nem így alakult. Főleg a dob miatt lett más, Lipi összekötözött hurkapálcákkal játszott, meg mindenki elkezdett mindenféle shakerekkel machinálni, és nagyon jó hangulata lett így a számoknak, igazából kicsit visszafogottabb, mélyebb dolgoknak tűntek. Biztos, hogy nem volt hiábavaló ez a dolog, vagy az MR2-vel megcsináljuk, vagy, ha esetleg erre technikailag nem lenne lehetőség, akkor mi magunk kipróbáljuk valahol, mert nagyon érdekli a dolog a zenekart.

A legutóbbi A38-as koncerteteken ruhagyűjtést szerveztetek. Hogy jött az ötlet?

Van egy jó ismerősöm, egy reggae-DJ, aki a Menhely Alapítványnak dolgozik, és vele már voltunk több olyan buliban, ahol volt ilyen akció. Ahogy bejött az ősz, meg hidegebb lett, mászkáltam az utcán, láttam a hajléktalanokat, és beugrott, hogy ezt az alkalmat fel lehetne használni arra a célra, hogy esetleg egy nagyobb gyűjtést szervezhessünk, mert általunk talán több emberhez juthat el az üzenet. Aztán felvetettem a zenekarnak, mindenkinek tetszett az ötlet, így meghirdettük. Elég nagy sikere volt, hátul, az orrbárban a ruhazsákokban fuldokoltak már a végén a Menhelyesek.

Az előbb említetted a Budapest című számot, ami magyar szöveggel készült el...

A legutóbbi lemezen talán csak a Mo’ Fyah című számban volt magyar betét, amikor azt levittem, nagyjából elfogadták a többiek, de nem volt nagy lelkesedés, gondolkoztunk is, hogy rákerüljön-e a lemezre? Aztán azt kezdték el játszani több helyen is, csak azért, mert magyar szöveg van benne. Pedig szerintünk van olyan számunk, ami sokkal jobb, ezért egy ideig az volt, hogy ne írjunk magyar számot, mert azt majd ugyanúgy kipécézik maguknak a rádiók, sőt, voltak olyan hangok is, hogy zárkózzunk el az egésztől, a ska-nak nem a magyar a nyelve, fölösleges próbálkozni vele… Én viszont úgy voltam vele, ha jön egy magyar szöveg, akkor nézzük meg, milyen, ne az legyen, hogy teljesen elzárkózunk tőle. Aztán ennél a számnál volt egy nekem nagyon tetsző dallam, angol szöveggel, azt nézegettük, próbálgattuk, és egyszer csak beugrott, lehet, hogy lenne egy magyar verzióm. Akkor valaki ráharapott, hogy neki tetszene, és amikor megírtam az egészet, kiderült, hogy jobban ment talán a szám hangulatához, jobban át lehetett érezni ezzel a szöveggel, így maradt rajta. Lehet, hogy megcsináljuk majd az angol verziót is, bár a refrén, meg az ott hallható, kicsit békebeli hangulatot árasztó fúvósrész már konkrétan a magyar nyelvű verzióhoz készült… Szóval, van azért pár magyar nyelvű kezdemény, de ez nehéz dolog. Ha angol nyelvű szöveget írok, akkor rögtön megvan hozzá a dallam, leviszem, és nagyon gyorsan kerekedik belőle egy szám, Lipi megcsinálja a kíséretet hozzá, és kész. Ha magyar szöveget viszek, ahhoz nem hallom a fejemben a dallamot… Van két-három szöveg, ami kész van, a zenekaron is átment, de egyelőre nem lett megzenésítve. Egyébként nagyon erős kényszert érez most szerintem minden zenekar, el vannak fogadva a százalékos törvények, hogy magyar zenét kell játszani, és ezt általában úgy teljesítik, hogy magyar nyelvű zenét játszanak, ami miatt rengeteg zenekar vált át teljesen magyarra. Mi nem akarjuk megerőszakolni magunkat, ez egyértelmű, hogy nem így működik nálunk, de ha jön magától, akkor biztos lesz még magyar nyelvű számunk...

 

Hogy állsz egyébként Budapesttel?

Én nagyon szeretem ezt a várost, nagyon jó helyei vannak. Eléggé lokálpatrióta vagyok, sok helyen jártam a világban, de ide mindig jó visszajönni. Nyilván vannak árnyoldalai, meg hibái, és ez a dal kritikája a városnak, a városrendezőknek, a mindenkori városvezetőknek, de egyszerűen olyan hangulatban készült, olyan benyomásokat tükröz, hogy nem fért bele a szebbik fele.

Ha jól tudom, új kiadónál jön ki a lemez…

Igen, a lemez Magyarországon a Megadó Kiadó gondozásában jelenik meg. Nagyon hosszú procedúra előzte meg, hogy ezt megléptük. Mi ugye a Megalith Recordsnál jelentettük meg az előző két lemezünket, akik Amerikában erősek igazán, ahová mi még nem mentünk át, és európai képviseletük van ugyan, de magyar nincs, ezért a promóció elég nehézkes. Eddig mindent mi csináltunk, ami tök jó, de azt szerettük volna, hogy a terjesztés és a promóció szervezettebb legyen, ezért olyan kiadót kerestünk, aki ezt tudja garantálni. Több verziót átbeszéltünk, több kiadóval leültünk, és végül ezt a döntést hoztuk, mert az is kitétel volt, hogy megmaradhasson a zenei szabadságunk, ne kelljen semmilyen kompromisszumot kötni. Itt találtuk meg azt, amit kerestünk. Emellett megmaradtunk a Megalith-nál is, aki az Egyesült Államokban biztosan legyártja a CD-t, az viszont még kérdés, hogy Európában tőlünk importálják a kész lemezt, vagy saját nyomást csinálnak belőle.

Hogy bírjátok fanatizmussal?

Pont az ilyen kis kalandozások, a Roots Rockers vagy az Akusztik, ezek segítenek, ezek azok, amik kizökkentik az embert a mindennapi rutinból. Nagyon kemény volt az elmúlt egy-két évünk fellépések szempontjából is, nem nagyon adtunk magunknak pihenőt, nagyon sokat játszottunk, nagyon sokfelé mentünk. Lehet, hogy egy kicsit visszaveszünk majd, és tényleg csak olyan helyekre megyünk el itthon és külföldön is, ahol kényelmesebb körülmények fogadják a zenekart… A térítő köröket már elég sok helyen lefutottuk és szerencsére már régóta elég nagy a bázisunk ahhoz, hogy folyamatosan játsszunk anélkül is, hogy olyan helyekre is el kelljen mennünk, ahol például nincsenek biztosítva a körülmények ahhoz, hogy megszólaljon a zenekar.

Nagyon sok ska-zenekar indult el az elmúlt években a PASO nyomdokain, de az igazi áttörés senkinek nem sikerült rajtatok kívül. Miért?

Valószínűleg azért, mert minket nem feltétlenül ska-zenekarként szeretnek meg az emberek. Igaz, hogy a kezdetek óta minden népszerűségünket arra használjuk, hogy ismeretterjesztő szerepet töltsünk be, mozgalmat építsünk, megszerettessük az emberekkel a ska-zenét globálisan, de a mi zenénkben azért van egy pár olyan dolog, ami nem ska-rajongókat is megfoghat. Lehet, hogy a különböző hatások, a dallamvilág vagy az előadásmód, a koncert energiája, vagy egyszerűen csak a csillagok jó állása… Nehéz ezt megmondani, valószínűleg ezek összessége, de tény, hogy a ska-zenekarok nem igazán tudtak kilépni ebből a közegből. Próbáltunk fesztiválokon benyomni más bandákat is, a ska-táborunkban népszerűsíteni őket, mert az volt a fontos, hogy kialakuljon egy olyan közönségréteg, amelyik fenntartja a többi zenekart is… Valószínűleg az is közrejátszik, hogy nagy kitartás kell egy ska-zenekar fenntartásához. Nekünk nagyon hamar megjött az erkölcsi siker, sok pozitív visszajelzés volt, de azért évekig csináltuk úgy, hogy anyagilag nagy ráfizetéssel járt a dolog. A legtöbb zenekar ezt a két-három évet nem bírja ki talpon, nem tudják motiválni a tagságot. Ráadásul a ska-hoz kellenek fúvósok, a fúvósok nagy része viszont nincs tisztában ezzel a műfajjal, és akkor vagy egy kezdő valakit hívnak meg, ami miatt minimálisabb lesz a zenei hozzáértés, vagy egy profit, aki viszont már a zenéből szeretne megélni, erre pedig egy ska-zenekar nem feltétlenül jó választás, hiszen itt rengeteg ember van, a kereslet pedig nem olyan nagy. A PASO ebből a szempontból kivétel, jó helyen voltunk, jó időben, aztán a fanatizmusunk átlendített azon a szinten, hogy kitartsunk. Rengeteg dolgot ma is magunk csinálunk, takarékoskodunk, félrerakunk, de mostanra már tudjuk motiválni a zenekartagokat, minden szinten.

– Nagy Győző –

 

Fotók: Aknay Csaba