Mission London
Bulgáriában úgy látszik, tudnak vígjátékot készíteni. Az utóbbi idők egyik legpofátlanabb groteszk komédiája a Mission London, ami simán lekörözi Borat ökörködését.
Frissítve: 2010. 10. 06. 10:22
Alek Popov néhány évvel ezelőtt megjelent, Londoni küldetés című regénye alapján készítette el
Dimitar Mitovski rendező a filmet, és annyiban hű maradt az alapanyaghoz, hogy nem spórolta ki belőle az öniróniát.
A történet szerint Bulgária egy hálakoncertet kíván adni Londonban, hogy megünnepelje az EU-s csatlakozást. Varadint
(Julian Vergov), a frissen kinevezett bolgár nagykövetet kérik fel az esemény megszervezésére, amin még a királynő is tiszteletét fogja tenni – de „természetesen” korrupt személyzeti tagok, és konyhában rejtőző alvilági figurák hada áll hősünk útjába. Amikor a néző már biztos benne, hogy a koncert csak akkor jöhet létre, ha Varadin összeszedi magát, és minden erejével a feladatra összpontosít, akkor jelenik meg a színen egy sztiptíztáncosnő
(Anna Papadopulu), akibe a nagykövet halálosan beleszeret. A film poénarzenálja hihetetlenül széles, és bizony az angol királynő is megkapja a magáét, ám a rendezőt dicséri, hogy a csipkelődés egy pillanatig sem válik bántóvá, vagy túl gúnyossá.
A groteszk komédiák egyik alapkövévé válhat a
Mission London: az abszurd helyzetekkel, vicces karakterekkel és a jól eltalált beszólásokkal csurig töltött vígjáték gyakorlatilag Bulgária „Üvegtigrise” – csak némi angol segítséggel jött létre a produkció. A bolgár nép önmagát figurázza ki Mitovski alkotásában, és teszi ezt annyira ellenállhatatlanul, hogy az ember legszívesebben felhívná (nem létező) bolgár ismerőseit, és megveregetné a vállukat: „Ti aztán megmutattátok a világnak, hogy kell ezt csinálni!”
Hossz: 107 perc
Rendező: Dimitar Mitovski
Forgatókönyvíró: Dimitar Mitovski, Delyana Maneva, Alek Popov
Operatőr: Nenad Boroevich
Szereplők:
Julian Vergov (Varadin Dimitrov)
Ana Papadopulu (Katya)
Ralph Brown (Collway detektív)
Alan Ford (Sibling)
Tomas Arana (Munroe)
Georgi Staykov (Chavo)
Nick Nevern (testőr)
Rosemary Leach (Miss Cunningham)
Velizar Binev (Kamal)
Jonathan Ryland (Dale Rutherford)