Méz

Akárcsak korábbi filmjeinél, Semith Kaplanoğlu itt is úgy döntött, hogy nem használ zenét. Napjaink egyik legelismertebb író- rendező- producere a török filmgyártásban harmadik nagyjátékfilmjével (Yumurta/Tojás) elnyerte a legjobb rendező díját a Fajr, Valdivia, és Bangkok Film Fesztiválokon. A film összesen 30 díjat zsebelt be, köztük olyan neves nemzetközi elismeréseket, mint a Golden Orange (Antalya), vagy a Golden Tulip (Isztambul).

 

A Süt (Tej) című játékfilmje a Velencei Filmfesztiválon került bemutatásra, és ugyancsak világszerte szerepelt filmfesztiválokon, ahol olyan kitüntetéseket szerzett az alkotónak, mint a FIPRESCI díj Isztambulban. A Yusuf trilógia harmadik darabja, a Bal (Méz) a lélek gyökereit kutatja.

 

Amíg a rendező Yusuf karakterén dolgozott, elkezdte foglalkoztatni, hogy alakulhat a fiatalember sorsa felnőttként (Yumurta/Tojás), illetve a múltja, kisgyerekként (Bal/Méz). Ezek a gondolatok segítették a trilógia megszületését.

 

 

Yusuf, az egyke gyermek elszigetelt hegyvidéken él szüleivel. Édesapja, Yakup méhész, aki a speciálisan e célra készített kaptárokat a legmagasabb fák csúcsaira aggatja. Egy akrobata ügyességével, gyakorta a legfelső ágakon függeszkedve kell begyűjtenie a megélhetésüket jelentő mézet. A feszültség a gyönyörű képek és hatalmas csendek mögött is folyamatosan ott izzik a levegőben. Ugyanis Yakup epilepsziás. Így a munka számára egyben folyamatos életveszélyt is jelent. És a megélhetést is, ami éppen veszélyben van, ugyanis egyre fogyatkoznak a méhek azon a környéken ahol Yusuf családja él.

 

A film a feszültséget, a szorongást mindig még nagyobb csenddel szemlélteti. Yusuf a kisfiú iskolai kudarcai miatt előbb suttogásba menekül, majd apja távozásával a teljes némaságba burkolózik. A kisfiú szemszögéből nézzük az eseményeket, számunkra is olyan lassan bomlik ki a tragédia, ahogyan azt ő összerakja a körülötte történő eseményekből, elkapott szavakból, ellesett pillanatokból.

 

A Méz 103 perce belső történeteket és egy család nehéz sorsát meséli el szinte teljes csendben, zenei aláfestés nélkül, ahol az arcok kis rándulásai vagy egy elkapott pillantás mondanak el a legtöbbet a mélyben húzódó tragédiákról. A színészek teljesítménye ily módon emberfeletti. Szavak nélkül beszélnek egy társadalmi réteg, illetve saját családjuk nehéz helyzetéről, arcukról olvassuk le egy generáció szomorú történetét.

 

„Egy gyermek személyisége bizonyos fokig a világ felfedezésével, kíváncsisága kielégítése nyomán alakul ki. Egy véletlen félreértés - mely gyermeteg hibákhoz, álmokhoz, örömhöz és szomorúsághoz vezeti- utat nyit neki az igazsághoz. Remélem, a Méz nekünk is megnyitja az utat Yusuf igazához” - mondja a rendező, Semith Kaplanoğlu.