Megnyílt a Szilvuplé Kabrió

A Szilvuplé Varieté nyáriasított változata. Hasonló dizájn, délután hűsölés, este táncolható, rádióbarát zenék.

Az Ó utca – Nagymező sarkán található Szilvuplé Varieté táncparkettje évközben rendre megtelik táncoslábú fiatalokkal. Hogy ne kelljen nyáron is a füstös pincehelyiségbe vonulni egy jó buli kedvéért, a Józsefnádor téren nyitott Kabriót a vezetőség.

Frissítve: 2009. 06. 16. 19:30

Megnyílt a Szilvuplé Kabrió
A régi Szóda udvarban
A régi Szóda helyére költözött a Szilvuplé stábja, és gyakorlatilag ugyanazt kapja a látogató, amit megszokott a télen – csak a ballonkabát helyett rövidnadrágba bújva. Ugyanúgy a Fish!-ből ismert Senior Hal, Karel és Dj Gera húzza a talpalávalót esténként, megmarad a hétfői lounge és a keddi salsa blokk is, június végétől pedig teszkódiszkó vagy gumipop brigáddal igyekeznek erősíteni a line-upon. Csupán az élőzenés programokat kell hanyagolnunk egy ideig, de ha minden jól alakul, költözhetnek a jól bejératott „szilvuplés nevek” is a kertbe.

A csütörtöki nyitóbuli helyett (ami el is maradt az eső miatt) pénteken, pár órával a nyitás előtt és után is lenéztünk. Sajnos az első benyomás alapján némi kapkodásra gyanakszik az ember, mivel a hely alapkoncepciója nyerő, de néhány „tervezőasztalon maradt”, vagy félig elkészült elképzelés rontja az összképet. Ígéretes ötlet a kaviccsal felszórt szobák „egyszerre kinn és benn” megoldása, de a hely kabalafigurájának számító vöröshajú nő kalandjaival díszített fal még nagyrészt fehéren ragyog. Lehet, hogy a névválasztást egy lefűrészelt régi Passat-tal erősítik majd a szervezők, de egyelőre csak annyiban illeszkedik a helyhez, hogy tényleg nincs teteje.

Összegezve a Szilvuplé Kabrió ígéretes versenyzője a szabad ég alatt bulizós szórakozóhelyeknek. „Földrajzi elhelyezkedés” szempontjából a Józsefnádor tér kiváló választás, hiszen megfelelő alternatívát nyújthat számunkra, ha túl zsúfoltnak tűnik a Gödör. Az ó utcai „anyaintézmény” profi stábja és a hely adottságai abszolút bizakodásra adnak okot, de a kései nyitás és a viszonylagos felkészületlenség miatt lehet, hogy pont akkor kell majd bezárni, amikor beindul.

Aki szereti a Szilvuplét és hétközben is szívesen bulizna a megszokott dallamokra, az nyugodt szívvel vándoroljon át a Józsefnádor térre – de egyelőre hozza magával a barátait is, hogy biztos legyen egy kis nyüzsgés, hiszen eddig csak szájról szájra terjedt a hír, hogy megnyílt a Szilvuplé Kabrió.

Szilvuplé Kabrió

V. kerület, Józsefnádor tér 1.  tel.: 06/209/92/51/15  nyitva: H-P 18ó-tól, SZ-V 12ó-tól
 
korsó Soproni: 420 HUF