Más távolságból - Rába Roland
Két fontos változás történt, történik Rába Roland színházi életében mostanában. Egy éve szerződött a Krétakör Színházból a Nemzetibe, ahol a tavalyi Oresztész és A park-béli szerepei után idén rendezőként is debütál. Elsősorban ezek apropóján ültünk le beszélgetni.
Frissítve: 2009. 10. 06. 04:00
- Teljesen eltérő a két színháztípus. Milyen a személyiségek, alkotók köré szerveződött Krétakör után egy teljesen más, nagyüzemi struktúrájú színházban dolgozni?
- Meg kell tanulni működni a kőszínházi rendszerben is. Nagyon jó, hogy itt mindennek van felelőse, ugyanakkor pont ebből fakadóan nagyon fontos az információáramlás. Azt, hogy színészként hogyan kell nagy térben játszani, folyamatosan tanulom, előadásról-előadásra. Nagy színpadon nehezebb gondolatokat közvetíteni, a távolságok miatt óhatatlanul harsányabb eszközöket használ a színész, miközben sok darabban nyilván nem erre van szükség. A Krétakör Színházban nagy találmány volt, hogy egymást követő estéken, blokkban játszottuk ugyanazt az előadást, kétszer-háromszor, így az esti megbeszélésen elhangzottakat másnap merészebben ki lehetett próbálni.
- Életed első rendezésére készülsz a Nemzetiben, sőt nem is egyre, rögtön kettőre. Hogyan jöttek ezek a lehetőségek?
- Tavaly is tartottunk felolvasó színházi esteket a Nemzetiben, ezek közül párat én rendeztem. Így kaptam Alföldi Róberttől felkérést a Mein Kampf című darab megrendezésére, majd adódott az évadtervben egy másik lehetőség is, ez lett a Pánik.
- Hogy érzed magad rendezőként? Szeretnél mást, máshogyan dolgozni, mint ahogy eddig láttad?
- Úgy szeretnék dolgozni, ahogy Schilling Árpád és Mundruczó Kornél tette velem. Két teljesen különböző ízlésű ember, de abban egyformák, hogy kreatív, nyugodt körülményeket tudnak teremteni a próbákon. A Pánik három huszonéves srác életébe enged betekintést, a félelmeikbe, a fóbiáikba – a helyzetek, azt hiszem, ismerősek lesznek a nézőknek. A Mein Kampf fajsúlyos témát boncol: a gonoszságot és az elfogathatatlant, Hitler fiatal éveit – bizarr módon, bohóctréfaként. Mindkét darab fegyverként használja a humort, úgy viccesek, hogy egyáltalán nem vicces témákat tárgyalnak.
- Önmagadra is jellemző ez a kinevető világszemlélet?
- Nem, sajnos az életben én nem vagyok ilyen - inkább zárkózottabb, befelé figyelő.
- A szerepeid rendszerint nagy belső harcú, vagy akár neurózis környékén járó karakterek. Mi lehet ennek az oka?
- Kétségtelen, görényeket játszom elsősorban.(nevet) Alkati kérdés hogy, mi osztható rám - de azt gondolom, ezek mind nagyon jó szerepek. Nem célom, hogy minden pillanatban szeressenek a nézők. A feladat a fontos, hogy minél jobban sikerüljön az előadás.
- Olvastam, hogy egy időben papnak készültél.
- Sokat ministráltam gyerekkoromban, nagyapám és édesapám egyaránt egyházi gimnáziumba jártak. Magam is jelentkeztem ilyen iskolába, ahova végül nem vettek fel.
- Te miben hiszel?
- Az energiában. Meg a kvantumfizikában. Olvastam néhány könyvet a témával kapcsolatban - nem mondanám, hogy értem, de amennyit felfogok belőle, az fantasztikus.
- Nem akartál professzionálisan utánamenni ezeknek a fizikai kérdéseknek?
- Ahhoz agy és szorgalom kell.
- És a színészethez?
- Ahhoz szorgalom és szerencse.
- Pedig némiképp a rendező is tanár.
- Én még nem tartok itt. Azért rendezek, hogy a színészeknek jó, a képességeiknek megfelelő játéklehetőséget biztosítsak, és mert ki akarom próbálni magam ebben a feladatban is. Persze felelősség, hogyan játszunk el egy szerepet, hogyan készítünk el egy előadást, mert hatunk a nézőkre. Legalábbis remélem.
Csicsely Zoltán
hirdetés