Máris átadtak három Oscar-díjat

Az új rendszer szerint nem húzzák életmű-díjakkal az Oscar-gálát, ezért egy kisebb vacsora keretein belül ünnepelték Humphrey Bogart feleségét, a B-filmek egyik legnagyobb királyát és a Keresztapa operatőrét.

Frissítve: 2009. 11. 17. 14:30

Máris átadtak három Oscar-díjat
A fiatalabb generáció számára talán Lauren Bacall neve mond a legtöbbet e három kiváló alkotó közül. Ő volt az a mély hangú, vékony szépség, akit még Howard Hawks mutatott be a nagyközönségnek Szegények és Gazdagok (egyes katalógusokban Martinique-ként ismert) című film noirjában. Bacall első filmszerepe után egycsapásra sikeres lett, sőt, filmbeli partnere Humphrey Bogart egy életre beleszeretett. A ma már kult-moziknak számító régi film noirokon túl (Sötét Átjáró, Key Largo, A hosszú álom), idősebb kori szerepeiről is ismert (Tükröm, tükröm; Dogville).

A másik díjazott, Roger Corman produceri munkássága majd’ négyszáz(!) filmre rúg, de rendezőként is tető alá hozott több mint ötven projektet. Viszont leghíresebb munkái között is nehéz olyat találni, amit egy világ ismerne, ő talán az 1962-es Betolakodóra, és A Vörös halál álarcára lenne a legbüszkébb. A mai napig aktív B-filmes guru idei művei közül legutóbb a Halálfutamot láthattuk a gyöngyvásznon.

Gordon Willis is életműdíjat vehetett át a hatszáz fős bulin. Őt korábban kétszer is jelölték "hagyományos" Oscar-díjra, egyszer a Keresztapa III-ért, egyszer a Zeligért, de egyik esetben sem ő lett a befutó. Ezen kívül még a Bűvölet (Nicole Kidmannel), az Annie Hall (Woody Allennel) és talán Az ördög maga (Harrison Forddal és Brad Pittel) kapcsán emlegetik a legtöbbet hazánkban.

A meghívottak listáján szerepelt Tom Hanks, Jack Nicholson, Morgan Freeman és Steven Spielberg is, akinek egyébként más feladata is akadt az este folyamán: ő vette át a John Calley-nek járó Thalberg-díjat.