Lopás az év filmje

Decemberben végre a mozikba kerül James Cameron Avatarja, ami annyira nem is eredeti, ugyanis már 1957-ben megjelent a sztori. Pedig a rendező azt állítja, hogy ő találta ki.

Frissítve: 2009. 10. 29. 12:30

Lopás az év filmje
December 16-a a legtöbb filmrajongó számára fontosabb nap lesz idén, mint a Karácsony, mert akkor mutatják be az Avatart. James Cameron lassan két évtizede dolgozik a projekten, mert a technika eddig nem volt adott a megvalósításhoz, és a forgatókönyvet is tökéletesre akarta csiszolni. Az utóbbihoz nagy segítséget jelentett számára Poul Anderson 1957-es regénye, a Call Me Joe, ami a megtévesztésig hasonlít az Avatar cselekményéhez. Bár a legendás direktor azt állítja, teljesen eredeti ötletből dolgozott.

Ez azonban elég hihetetlen, mert a két mű szinte teljesen ugyanaz, leszámítva a karaktereket. Mindkettőben egy sérült ember által telepatikusan irányított mesterséges lény a főszereplő, akiknek fel kell térképeznie egy ismeretlen, vad bolygót. Aztán a kék színű idegenek lassan elvesztik a küldetéstudatukat, és csatlakoznak az őslakókhoz.

Hasonló eset történt anno a Terminátor esetében is. Akkor egy író azt állította, hogy az általa írt egyik Végtelen határok részből lett lekoppintva a gyilkos kiborgok harca.