Legéndy Jácint, a Búcsúszimfónia társszerzője
Forradalom, kulturális eszközökkel
"A csoportosulás tagjai Európában az utolsó forradalmárok, akik életüket vagy szabadságukat áldozták egy igazságosnak vélt politikai és társadalmi rendszer megteremtéséért. E tény önmagában elgondolkodtató, mellesleg a szöveg leplezetlenül beszél az újkapitalizmus működésének törvényszerűségeiről, így felismerhetjük, a mai körülmények mennyire hasonlítanak az akkori viszonyokhoz"
Frissítve: 2009. 04. 21. 10:30
A Német Ősz idején, ’77-ben, ha jól számolom, egyéves voltál. Honnan jött az ötlet, hogy ilyesmivel foglalkozz?
Központi Zóna című verseskötetem megjelenésekor jutott el hozzám a RAF búcsúkommünikéje, mely önkritikával, ám érzékletesen mutatja be a gerillaosztag történetét. Világossá teszi: a csoportosulás tagjai Európában az utolsó forradalmárok, akik életüket vagy szabadságukat áldozták egy igazságosnak vélt politikai és társadalmi rendszer megteremtéséért. E tény önmagában elgondolkodtató, mellesleg a szöveg leplezetlenül beszél az újkapitalizmus működésének törvényszerűségeiről, így felismerhetjük, a mai körülmények mennyire hasonlítanak az akkori viszonyokhoz.
Mi volt a célotok a kötettel?
A magyar könyvkiadás eddig mostohán kezelte a Vörös Hadsereg Frakció történetét. Szerettünk volna egy kiadványt, melyben őszintén nyilatkozhatunk a témával kapcsolatos érzelmeinkről, s rámutathatunk a szervezet működése során elterjedt félreértésekre, valamint emléket állíthatunk a RAF 28 éves küzdelmének.
„Kudarc volt, tévedés volt, szörnyű volt, de volt még benne élet” – írja TGM a könyv végén. Szerinted mi lehet a tanulsága a RAF-történetnek a mára nézve?
A Frakció városi gerillaharcot vívott, s mindenekelőtt a katonai tevékenységre koncentrált. Vezetői jórészt megfeledkeztek a harc politikai és kulturális dimenzióiról, így a RAF támogatottsága idővel csökkent. A rendszer képviselői ellen végrehajtott merényletek ugyan kiválthatják az állami szervek fokozott reakcióját, ám később a szélesebb tömegek rokonszenve elenyészik, s a forradalmi helyzet nem eszkalálódhat. Szerintem a jövőbeli felszabadító mozgalmaknak e hibákat illik számításba venniük, s el kell gondolkodniuk azon, hogy óhatatlanul szükségesek-e militáns eszközök egy forradalmi törekvés győzelemre viteléhez.
„Kezdetben csupán egyetemes forradalomra van szükség” – írod. De van rá lehetőség?
A közgondolkodás pozitívan változott ebből a szempontból az elmúlt hónapokban. Mivel sok szállal kötődöm az underground mozgalomhoz, egy forradalom győzelemre vitelét főképp kulturális eszközökkel tartom elképzelhetőnek: „Engedjétek, hogy a srácok erőszak nélkül új világot alkossanak.” A többi kialakul.
Alapjában véve költő vagy, s az is világos, hogy a RAF igazán költői téma lehet. Mennyire mondanád elkötelezett, netán politikus költészetnek, amit művelsz?
A végletes témák, amilyen a szerelem, a halál, vagy éppenséggel a forradalom, rendszerint lenyűgözők, s csak az utóbbi évtizedek során erősödött szokássá a művészetben e dolgok aggályos kerülése. De gondoljunk József Attilára vagy Ginsbergre: mindketten őszintén beszéltek társadalmuk viszonyairól. Az ilyesmi nem politikai elkötelezettséget jelent, egyszerűen természetes velejárója az életnek, s így az alkotásnak is.
– Mr.T –
Központi Zóna című verseskötetem megjelenésekor jutott el hozzám a RAF búcsúkommünikéje, mely önkritikával, ám érzékletesen mutatja be a gerillaosztag történetét. Világossá teszi: a csoportosulás tagjai Európában az utolsó forradalmárok, akik életüket vagy szabadságukat áldozták egy igazságosnak vélt politikai és társadalmi rendszer megteremtéséért. E tény önmagában elgondolkodtató, mellesleg a szöveg leplezetlenül beszél az újkapitalizmus működésének törvényszerűségeiről, így felismerhetjük, a mai körülmények mennyire hasonlítanak az akkori viszonyokhoz.
Mi volt a célotok a kötettel?
A magyar könyvkiadás eddig mostohán kezelte a Vörös Hadsereg Frakció történetét. Szerettünk volna egy kiadványt, melyben őszintén nyilatkozhatunk a témával kapcsolatos érzelmeinkről, s rámutathatunk a szervezet működése során elterjedt félreértésekre, valamint emléket állíthatunk a RAF 28 éves küzdelmének.
„Kudarc volt, tévedés volt, szörnyű volt, de volt még benne élet” – írja TGM a könyv végén. Szerinted mi lehet a tanulsága a RAF-történetnek a mára nézve?
A Frakció városi gerillaharcot vívott, s mindenekelőtt a katonai tevékenységre koncentrált. Vezetői jórészt megfeledkeztek a harc politikai és kulturális dimenzióiról, így a RAF támogatottsága idővel csökkent. A rendszer képviselői ellen végrehajtott merényletek ugyan kiválthatják az állami szervek fokozott reakcióját, ám később a szélesebb tömegek rokonszenve elenyészik, s a forradalmi helyzet nem eszkalálódhat. Szerintem a jövőbeli felszabadító mozgalmaknak e hibákat illik számításba venniük, s el kell gondolkodniuk azon, hogy óhatatlanul szükségesek-e militáns eszközök egy forradalmi törekvés győzelemre viteléhez.
„Kezdetben csupán egyetemes forradalomra van szükség” – írod. De van rá lehetőség?
A közgondolkodás pozitívan változott ebből a szempontból az elmúlt hónapokban. Mivel sok szállal kötődöm az underground mozgalomhoz, egy forradalom győzelemre vitelét főképp kulturális eszközökkel tartom elképzelhetőnek: „Engedjétek, hogy a srácok erőszak nélkül új világot alkossanak.” A többi kialakul.
Alapjában véve költő vagy, s az is világos, hogy a RAF igazán költői téma lehet. Mennyire mondanád elkötelezett, netán politikus költészetnek, amit művelsz?
A végletes témák, amilyen a szerelem, a halál, vagy éppenséggel a forradalom, rendszerint lenyűgözők, s csak az utóbbi évtizedek során erősödött szokássá a művészetben e dolgok aggályos kerülése. De gondoljunk József Attilára vagy Ginsbergre: mindketten őszintén beszéltek társadalmuk viszonyairól. Az ilyesmi nem politikai elkötelezettséget jelent, egyszerűen természetes velejárója az életnek, s így az alkotásnak is.
– Mr.T –
Forrás:
EXIT
hirdetés