Kutyakeringő
Leonyid Andrejevet, a 18–19. század fordulóján élt drámaírót és elbeszélőt kevéssé ismeri a magyar színházi közönség. Andrejev 1905-ben csatlakozott a forradalmárokhoz, sőt lakásán ült össze a forradalmi bizottság, ám a bukás után egyformán bírálta a cári megtorlást és a lázadók ideáljait is. Úgy ítélte, minden változtatási szándék (ha tetszik, minden emberi törekvés) teljességgel hiábavaló, pusztán időpocsékolás.
Frissítve: 2010. 03. 04. 15:22
Mindenesetre a cári hatalom börtönbe csukatta tevékenységéért, Lenin későbbi hatalomra jutásakor pedig haladéktalanul Finnországba emigrált, a családi nyaralóba – itt is élt magányosan, egészen korai haláláig. Kiábrándult ember volt, aki nem hitt az emberben, állati ösztöneinek rabjaként látta és láttatta hőseit, akik képtelenek ellenállni a rájuk törő ismeretlen és félelmetes erőknek.
Élete során háromszor kísérelt meg öngyilkosságot, végül negyvennyolc évesen alkoholizmusa és szívbaja vitte a sírba. Húsz színdarabot írt, közülük sokat azonnal betiltottak, és néhány próbálkozáson kívül Magyarországon is szinte ismeretlen maradt a színházi körökben.
A Kutyakeringőt 1913-ban kezdte írni, s ő maga azt vélte róla, hogy nagyon különös mű, maga is tátott szájjal áll előtte. Három évvel később készült el vele, és bár azonnal elkezdte a tárgyalásokat a moszkvai Művész Színházzal a bemutatásról, erre csupán halála után, 1920-ban került sor. A mű egy végzetes és mindent elsöprően szenvedélyes szerelem históriája, bár a szerelmespár nem találkozik a színpadon, és igazából az sem derül ki, mi történik velük pontosan. Heinrich Tiele (
Mészáros Béla) ifjú banktisztviselő, aki lelkesen készül az életre, házasságára Jelizavetával (
Jordán Adél). Aztán érkezik egy levél a nőtől, amelynek pontos tartalma nem egészen világos – mindenesetre az esküvő tárgytalanná válik, s ezzel a sztori elindul egy szövevényes, kilátástalan és baljós úton. Két főalak része még a képletnek, az alkoholista gyerekkori jóbarát (
Kocsis Gergely) és a minden hájjal megkent öccs (Keresztes Tamás).
Gothár Péter, szokásához híven, maga álmodta meg az előadás terét is, s a kisebb szerepekben is kitűnő alakításokban gyönyörködhetünk, hála
Pelsőczy Réka, Hajduk Károly, Ruszina Szabolcs és
Schmied Zoltán összjátékának.
Rendező: Gothár Péter
– Babinetz –
Kutyakeringő 2010 március 4., 14., 24., 30. 20h
Katona József Színház, Kamra
Forrás:
EXIT