Kritika - Őrült Szentivánéj

A kooprodukciós alkotások egyik legnagyobb veszélye, hogy a rendezőnek nagyon sokfelé kell megfelelnie, és a megfelelési kényszer hozta kompromisszumok nem mindig szolgálnak a film javára. Az Őrült Szentivánéj leginkább úgy próbált meghajolni a nemzetközi igények előtt, hogy a már jól bejáratott Kusturica-stílust tette át lettországi környezetbe. Alexander Hahn persze nem egy az egyben nyúlja a délszláv rendező filmes erényeit, de a zenehasználattól kezdve a történet őrült fordulatain át a szerelem ábrázolásáig sok hasonlóságot fedezhetünk fel.

Viszont itt nem egyetlen történetfonalra fűzték fel a cselekményt. Helyette hat egyenrangú kis sztorit kapunk, melyeket a Lettországban fontos ünnepként számon tartott Szentivánéj köt össze, ami arrafelé a szerelembe esés ünnepét is jelenti. A legegyszerűbb humorelemek keverednek a szürrealitással (például időnként feltűnik a semmiből egy kenguru), a film sokszínűsége pedig zavarba ejti nézőjét, ám nem a jó értelemben. A rengeteg szereplő és őrült történetszál keveredése nem szórakoztató, csupán átláthatatlan káoszba sodorja a mozit, amelynek orvoslásához még az egyébként jól összeválogatott színészgárda is kevés. A sok nemzetiség keveredése miatt EU-propagandafilmnek talán elmegy, de az emberek húsz éve leszoktak arról, hogy a moziban propagandafilmeket nézzenek.

– Tulu –

Midsummer Madness (2007)
Rendezte: Alexander Hahn
Szereplők: Dominique Pinon, Maria de Medeiros
Hossz: 94 p
Forgalmazó: Anjou Lafayette