Kritika - Álmodj rémeket!
Coraline és a titkos ajtó
Jó hír a Tim Burton-rajongóknak, hogy régi alkotótársa, Henry Selick visszatért a gyökerekhez, és ismét igazi, hamisítatlan burtonös lidércnyomást varázsolt a vászonra nekünk.
Frissítve: 2009. 03. 11. 00:01
A történet a szintén isteni zsenivel megáldott mesemondó, Neil Gaiman angol író fantáziáját dicséri, aki a London alatti csatornák mocskában játszódó Sosehol után még mélyebbre merészkedett az emberi lélek eldugott bugyraiban rejlő sötétségbe. (Ha valaki netán egyiküket sem ismerte volna eddig, térjen be a legközelebbi könyvesboltba, kölcsönözze ki a tékából a Karácsonyi lidércnyomást, vagy keressen rá a neten az 1982-es Vincentre. Mindegyik kötelező alkotás.)
A Coraline és a titkos ajtó című regény vászonra történő adaptálásának tökéletes formáját találták meg az alkotók a stoptrükk-animációban, mert ennél a műfajnál szinte semmi sem adhatott nagyobb teret annak a határtalan vizuális leleménynek és humornak, ami az elkészült alkotást jellemzi, és ami mondjuk egy élő szereplős nagyjátékfilmben kis eséllyel lehetett volna működőképes. Habár a stop motion rendkívül időigényes és macerás feladat, a figurák darabosabb mozgása miatt remek hangulatteremtő eszköz a filmesek kezében.
A Coraline... nézése közben egyszerre nevetünk és félünk, egyszerre nyűgöz le minket „a másik világ” szellemdús abszurditása, és taszítanak különc lényei. A rossz szellemek folyton a nyomunkban járnak, és hiába egyszerű animáció az, amit látunk, a szorongás egészen a végefőcímig garantált. Az alkotók úgy randalíroznak a műfaj keretei által behatárolt szimbolikus területen, mint gyerekek a játszótéren: több tucatnyi ötletből és gegből egy sem marad megvalósítatlanul. Úgyhogy mi már nem is mondhatunk mást, csak azt, hogy: „Gratulálunk Mr. Selick, ez szép volt!”
– aa –
Coraline (2009)
Rendezte: Henry Selick
Hossz: 101 p
Forgalmazó: UIP-Duna Film
A Coraline és a titkos ajtó című regény vászonra történő adaptálásának tökéletes formáját találták meg az alkotók a stoptrükk-animációban, mert ennél a műfajnál szinte semmi sem adhatott nagyobb teret annak a határtalan vizuális leleménynek és humornak, ami az elkészült alkotást jellemzi, és ami mondjuk egy élő szereplős nagyjátékfilmben kis eséllyel lehetett volna működőképes. Habár a stop motion rendkívül időigényes és macerás feladat, a figurák darabosabb mozgása miatt remek hangulatteremtő eszköz a filmesek kezében.
A Coraline... nézése közben egyszerre nevetünk és félünk, egyszerre nyűgöz le minket „a másik világ” szellemdús abszurditása, és taszítanak különc lényei. A rossz szellemek folyton a nyomunkban járnak, és hiába egyszerű animáció az, amit látunk, a szorongás egészen a végefőcímig garantált. Az alkotók úgy randalíroznak a műfaj keretei által behatárolt szimbolikus területen, mint gyerekek a játszótéren: több tucatnyi ötletből és gegből egy sem marad megvalósítatlanul. Úgyhogy mi már nem is mondhatunk mást, csak azt, hogy: „Gratulálunk Mr. Selick, ez szép volt!”
– aa –
Coraline (2009)
Rendezte: Henry Selick
Hossz: 101 p
Forgalmazó: UIP-Duna Film
Forrás:
EXIT
hirdetés