Hiába parancsolt minket dögös dominaként olyan határozottan térdre a teaser plakátján Scarlett Johansson, erejéből végül még egy kis remegésre se futotta.
Egész egyszerűen rejtély, hogy mi járhatott a monokróm, vérgejzíres optikai orgazmus császárának fejében, mikor első önálló rendezéséhez nem a spájzba nyúlt alapanyagért. Tény, hogy
Will Eisner klasszikus Spirit
sorozatának egyedi történetvezetése, kompozíciós látásmódja, hangsúlyos fény-árnyék technikája meglehetősen közel áll
Frank Miller stílusához, így nagyon könnyen valami nagyon jó is kisülhetett volna a dologból. A 2005-ben elhunyt Eisner azonban jobb, hogy nem érte meg munkája ilyetén módon való megcsúfolását.
Mert az még csak hagyján, hogy a Spirit feleannyira sem látványos, mint a
300, és tizedannyira sem kúl, mint a
Sin City; ez legyen csak Miller problémája, de az általa is becsült nagy előd tisztes munkájának szétbarmolása, úgy, ahogy ő tette, megbocsáthatatlan.
Eisner izgalmas végzet asszonyai Miller adaptálásában olcsó ribancok lesznek, akik így már egyáltalán nem izgalmasak, a képregénybeli vagány Spirit itt rossz dumájú ficsúr, akiről sehogyan sem akaródzik elhinni, hogy a városban minden nő utána eped;
Samuel L. Jackson ripacskodása Octopusként kifejezetten fájdalmas, amit Scarlett Johansson modoros játéka még tovább tetéz. Nem tudni, hogy ezek a változtatások egy elhibázott rendezői koncepció részei, vagy csak így sikerültek, mindenesetre, ha a végtermék többet ront eredetijén, mint amennyit hozzáadhatna, egyszerűen nincs miért szeretnünk.

Bízzunk abban, hogy Miller ez után a fiaskó után bebizonyítja, hogy igenis jó rendező válhat belőle, mert őrülten tehetséges figura, akinek bérelt helye van a filmgyártásban (is), de legközelebb remélhetőleg nem becsüli alá a hazai pálya előnyeit.
– aa –The Spirit (2008)
Rendezte: Frank Miller
Szereplők: Eva Mendes, Gabriel Macht, Jaime King, Samuel L. Jackson, Scarlett Johansson
Hossz: 103 p
Forgalmazó: Budapest Film
Forrás:
EXIT