Az első két rész együttesen több mint egymilliárd dollárt hozott a konyhára, ebben pedig nem kis szerepet játszott egy ennivaló kis figura, aki a makkjáért komoly élethalálharcot folytat a zord elemekkel vagy bármivel, ami elválaszthatná őt tőle. A
Jégkorszak alkotói is felfedezték a Motkányban rejlő lehetőségeket, és ugyan már a második részben is komolyabb szerepet juttattak neki, de a harmadikban még ezt is fokozzák, és egy társat is kap kalandos küzdelmeihez egy lány motkány személyében, így a makk mellett már a szerelmet is üldözheti. Talán ebben nagyobb szerencsével járhat?
Carlos Saldanha rendező és csapata némileg ellentmond a
DreamWorks-féle trendnek, és szinkronhangoknak nem a legnagyobb sztárokat szerződteti, ráadásul a széria úgy tud színvonalas maradni, hogy az egyes részek büdzséi a közelébe sincsenek annak, amit a
Pixar költ saját
animációs filmjeire. Az első részt mindössze ötvenkilenc millió dollárból, a másodikat nyolcvanmillióból és a harmadikat is csupán kilencvenmillióból hozták ki, ami jelentősen elmarad a konkurencia százmilliót jócskán meghaladó költségvetéseihez képest. Az pedig, hogy ebből nem sok látszik a vásznon (persze a Pixar-féle forradalmi animációs technikát itt nem láthatjuk), csak az ő munkájukat dicséri.
Az új epizód előzetesében
Motkány egy haragos dínó farkán köt ki a makkja utáni hajsza közepette, de persze a filmben nem ő okozza a kalamajkát, hanem Sid, a lajhár, aki a családalapítási vágy elhatalmasodása miatt elrabol néhány dínótojást, csakhogy akkor még nem számol a szülők esetleges haragjával. Új karakter is megjelenik a színen a félszemű, de annál élesebb eszű menyét,
Buck képében – akinek az eredetiben
Simon Pegg kölcsönzi a hangját –, és dinoszaurusz-vadásznak képzeli magát (netán tényleg az?).
Manny és
Ellie már babát várnak, Diegónak pedig kezd elege lenni abból, hogy házi cicát kell játszania, és újra szeretné előhívni magából a vadabbik énjét: tehát az alkotók bőven gondoskodtak konfliktusokról. Remélhetőleg
a Jégkorszak harmadik része nemcsak a benne uralkodó időjárás miatt lesz a nyár legfrissítőbb
családi mozija, hanem mert az alkotók most is ragaszkodtak az eddig megszokott színvonalhoz. Mivel a nyerő csapaton nem sokat változtattak, erre elég jók az esélyeink.
– Tl –
