A Madagaszkár, a Kung Fu Panda és a Barbie, mint Rapunzel után igazán magas elvárásaink vannak az animációs filmekkel szemben – na jó, az utóbbi még viccnek is rossz volt. Az viszont nem tréfa, hogy mivel a felhozatal évről évre bővül, egyre nehezebb beletalálni a tutiba.
hirdetés
Frissítve: 2009. 08. 19. 07:30
Hát, nem cifrázom sokat a dolgot, a G-Force-nak nem sikerült. Hiába a csont nélküli animáció, és Jerry Bruckeimer, A Karib-tenger kalózainak atyja - az eredmény zsibbasztó, mint egy a terráriumpucolás.
A sztori már az egymondatos szinopszis alapján is álmot csal a szemünkre: „Egy őrült zseni le akarja igázni a bolygót, de a szokatlan szuperhősök – korábban rendszerint gyerekek, kutyák, macskák, esetleg delfinek – megmentik a világot a pusztulástól.” Ebben az esetben az USA titkos állatkiképző osztagának csúcsragadozói, egy Darwin nevű maximalista tengerimalac vezetésével.
A Rágcsávókat egy abszolút reprezentatív, fele-fele arányban felnőttekkel és kölykökkel megtöltött teremben láttam, de közel negyven percen át a leghangosabb reakció a filmre a kólaszürcsölés volt. A magyarázat sokféle lehet: egyrészt a rendező, Hoyt Yeatman soha életében nem készített még egész estés filmet, eddig a vizuális effektet területén jeleskedett – ott kétségkívül spiller, hiszen számos díj mellett egy Oscart is bezsebelt már. Másrészt a Disney ezt a filmet a Pixar nélkül kalapálta össze, ez pedig kábé olyan eredménnyel járt, mint mikor Szandi kiadta az első Fenyő Miki felügyelete nélkül megjelent lemezét. Azért akad egy kis finomság a forgács legalján: ezt Nicolas Cage kaparja ki nekünk, aki e szereppel igazán mélyre süllyedt – hiszen vakondokot alakít.