Kritika - Az osztály

Veszélyes kölykök?

A tanári hivatás dicshimnusza, amely minden érzelgősséget félretéve mutatja meg, hová fejlődik ez a szakma, és mi is lesz a helyzet Budapest iskoláiban tíz-tizenöt év múlva.

Frissítve: 2009. 04. 22. 13:30

Kritika - Az osztály
Laurent Cantet rendező összeválogatott egy osztályra való, különböző bőrszínű és származású amatőr gyerekszínészt, egy tanterembe zárta őket a való életben is tanárként dolgozó François Bégaudeau-val, és különféle instrukciókat adva, közösen rögtönözve építette fel filmjét a mai francia oktatásban uralkodó állapotokról.

A Cannes-ban Arany Pálma-díjjal jutalmazott alkotás (Sean Penn zsűrielnök kivételesen okosan választott) úgy tudja megmutatni a tanári hivatás kemény oldalát, hogy közben teljesen elhagyja azt a fajta pátoszt, amit például a Veszélyes kölykökben megszokhattunk. Bátran mutatja meg, hogy a rasszizmus már kétélű fegyver, aminek a fehérek is lehetnek az áldozatai, és okosan vezeti rá nézőit arra, hogy ma már az is komoly gimnáziumi feladatnak számíthat, ha a diákoknak önmagukról kell írniuk egy fogalmazást.

A minden szempontból ellenséges környezet ellenére a tanárok napról napra visszatérnek a leginkább egy csatatérre emlékeztető tanterembe, ahol a lehetetlent megkísérelve próbálnak némi tudást csöpögtetni diákjaik fejébe. Az osztály megtekintését jól fontolják meg a tanári hivatásra készülők, mivel jó eséllyel gondolhatják meg a felvételi űrlapjuk kitöltését; viszont akkor ki tanítana az iskoláinkban? Gyakorló pedagógusok pedig nyugtázhatják, hogy itthon nincsenek annyira rossz helyzetben. Egyelőre.

– Tulu –

Entre les murs (2008)
Rendezte: Laurent Cantet
Szereplők: François Bégaudeau
Hossz: 128 p
Forgalmazó: Cirko Film – Másképp Alapítvány
 


Forrás: EXIT