A romkomok örökérvényű igazsága, hogy az ellentétek mindig vonzzák egymást. De mielőtt egymás nyakába borulva színt vallanának, szerencsére utálkoznak még egy sort, amin mi remekül szórakozunk.
hirdetés
Frissítve: 2009. 09. 30. 06:30
Persze csak abban az esetben, ha két olyan színész ugrik egymás torkának, mint Gerard ButlerésKatherine Heigl, akik közül az egyik régi motoros a műfajban, a másik meg igazán kellemes meglepetés. Merthogy a fene se gondolta volna, hogy Butler ilyen piszok jó komikus. Az excentrikus, nőcsábász párkapcsolati tanácsadó – vagy egyszerűen csak megmondó – szerepére nem is találhattak volna nála jobbat: keresetlenül és vagányan hozza a romantikus limonádék kezdetben kőbunkó, majd fokozatosan megnyíló férfi archetípusát, miközben folyamatosan olyan pofákat vág, hogy már attól megszakad az ember a röhögéstől. (És ez ugyanaz a fazon, aki a 300-ban kidagadó erekkel, félmeztelenül üvölti, hogy „This is Spartaaa!”.). De tényleg, ha hang nélkül kellene végignézni a filmet, neki köszönhetően akkor is egy élmény lenne.
Ez többek között azért fontos, mert a történet körülbelül annyira bonyolult, mint az egyszeregy, de őszintén szólva minket ez most a legkevésbé sem kell, hogy zavarjon. Ezúttal még a kötelezően és közhelyesen nyálas befejezés sem tudja elrontani az összképet, ami a valóban remek színészi alakításoknak és a jól megírt dialógusoknak köszönhető. Katherine Heigl nagyjelenete a vibráló bugyival magasan viszi a pálmát mind között, de ő már egyébként sem először bizonyítja be, hogy vérbeli komika, akin még egy nyíltszíni orgazmus sem fog ki.
Jó dolog azért, hogy szökő évente egyszer készülnek A csúf igazsághoz hasonló romkomok is, amik megfelelő öniróniával figurázzák ki a különböző párkapcsolati sztereotípiákat, nagy kár, hogy valószínűleg jó darabig megint nem lesz ilyen.
– aa – The Ugly Truth (2009) Rendezte: Robert Luketic Szereplők: Gerard Butler, Katherine Heigl, Cheryl Hines Hossz: 96 p Forgalmazó: InterCom