Kistehén

Akinek halálhírét keltik, az sokáig fog élni – tartja a mondás, úgyhogy kiáltsuk együtt, feleim: éljen soká a király! Vagy legalábbis a Kistehén, amelynek az elmúlt hónapokban több helyütt is – eléggé el nem ítélhető módon – a feloszlásáról olvashattunk. A kultúrlakodalmas pop felfedezője, Kollár-Klemencz László most csattanós választ ad a kétkedőknek.

Frissítve: 2010. 03. 10. 19:22

Kistehén
Fülcsengés azért valószínűleg nem lesz a dologból (hacsak a hangerő miatt nem), hiszen a 2002-ben, egy Sziget-reklámmá izmosodó rajzfilm kapcsán, alkalmi projektként indult formáció korábbi zenészei kiválása után, új legénységgel, a Tánczenekar szóösszetételt nevéből elhagyva lép a világot jelentő deszkákra péntek este.
 
Az áprilisra tervezett bemutatkozó lemezt megelőző debütáláson jó néhány vadonatúj – s a hírek szerint a korábbinál rockosabb felfogásban készült – dal csendül fel, de azért gyanítjuk, nem kell majd asztaltáncoltatással megidézni, milyen is volt, mikor Ámerikában az asztalon táncolt (a propaganda állítása szerint) a csilláron is lógó közönség. Már csak azért sem, mert a fa tetejéről földre szállt fejősjószág nagyszámú, és a koncerteken példa értékű lelkesedéssel vigadozó közönsége vélhetően akkor sem hagyná, hogy a régi dalok elsikkadjanak, ha szájbergyerekek potyognának az égből. Ami persze nem kizárható egy ilyen alkalom kapcsán.

– Danny Wilde –

Kistehén  2010 március 12. 21h

A38 Hajó
  Belépő: elővételben 1500 Ft, a helyszínen 2000 Ft


Forrás: EXIT