Kecskebűvölők

A cím arra utal, mikor a csoport tagjainak órákon keresztül kellett néhány szerencsétlen állatot szuggerálni, hogy valami módon megállítsák a szívüket.

 

A filmbéli Lyn Cassady (George Clooney) az egyetlen, akinek ez valóban sikerült is, és aki most szupertitkos küldetésre érkezik a sivatagba; őhozzá csapódik a szerelmi bánatból tudósítónak álló puha pöcsű újságíró (Ewan McGregor), aki hiszi is, meg nem is az öregedő katona flúgos meséjét.

 

Ha valaki az előzetes vagy bármi más alapján azt gondolná, a Kecskebűvölők szórakoztató vígjáték, azt ki kell ábrándítsuk, mert ennél valamivel több. Visszafogott, igényes fekete humorával sokkal hatásosabban világít rá az iraki háború és az elkorcsosult amerikai társadalom abszurditására, mint az összes Michael Moore-féle ámokfutás együttvéve.

 

 

Clooney és McGregor párosa abszolút működőképesnek bizonyul, még akkor is, ha alakításuk önállóan nézve már nem állná meg a helyét. A film legjobb pillanatai – néhány improvizatív stílusban közbeszúrt jelenettől eltekintve – mindig azok, amikor csak ők ketten vannak a vásznon (e helyütt kell kiemelnünk a remekül megírt dialógusokat is), egyszóval minden afelé mutat, hogy a Kecskebűvölők korántsem akkora hülyeség, mint amiből a címére lehetne következtetni.