Kasabian - West Ryder Pauper Lunatic Asylum

Húzós groove-ok, torzított basszusok és persze a két kulcsfigura – a dalszerző-gitáros-énekes Sergio Pizzorno és a karizmatikus frontember, Tom Meighan – egymást kiegészítő talentuma. A slágerekkel megszórt 2004-es címnélküli bemutakozó anyag és a már igazi klasszikus albumként felépített 2006-os Empire milliós sikerei után a húszas éveik végén járó angol rockereket a harmadik nekifutásnál most egy hiphop felől jött amerikai sztárproducer, az első Gorillaz-lemezt jegyző Dan The Automator is segítette, és a végeredmény a Kasabian eddigi legszínesebb és legérettebb munkája lett.

A brit albumlistát hetek óta vezető West Ryder Pauper Lunatic Asylum címében egy hajdani elmegyógyintézetre utal, trükkös tükörképes – kihúzható papírtokjában és magán a CD-n is egy szemet rejtő – borítóján jelmezekbe öltöznek a bolondok (a Beatles-féle Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band, a Rolling Stones rövid pszichedelikus korszakát megörökítő Their Satanic Majesties Request és a Pizzornóék által emlegetett Made In Germany című 1975-ös Amon Düül II-rockopera lemezborítója mellett a francia maskarák láttán Sade márki charentoni diliháza is eszünkbe juthat). Erősödnek a keleties vonóstémák, és átható a filmszerűség (a Nap nélkül című Chris Marker-esszéfilmből vett idézettel nyitó West Ryder Silver Bullet az amerikai színésznő, Rosario Dawson vokáljával vizionál road movie-t, máshol Badalamenti- és Morricone-hangulatok köszönnek vissza), miközben a tizenkét számos album mindegyik negyedébe esik egy már ismert slágerdal (a három beharangozó klipszám – Underdog, Vlad The Impaler, Fire – mellett itt a 2007-ben fű alatt publikált Fast Fuse is, ami az 1967-es Syd Barrett-korabeli Pink Floyd hangzásával játszadozik), és a vagány Oasis-felütéssel induló lemezt végül egy Primal Scream-es gospel zárja (Happiness).