Juhász Katalin: Látod, duzzad
Önmegszólítás
A vékonyka verseskötetet olvasom, és anélkül a feszengés nélkül tehetem, ami a véletlenül elém kerülő poétikáknál oly gyakori. A versek egyes szám elsőben az „én és a világ” helyzetéből szólnak, központozás nélkül (ami némi töredékességet is kölcsönöz nekik), de az eredetiség belső világa mindig megszólít.
Frissítve: 2009. 06. 14. 17:30
Mert összeáll-e egy világ? – mindig ez a kérdés, és Juhász Katalin verseiből összeáll: némi szomorúsággal és finom öniróniával ugyan – az a mindig egyedül és magával feleselő ÉN mégis igen ismerős. Időnként itt-ott egy tétova „te” is, de inkább csak emlékfoszlányok ezek egy meghatározatlan szépségben gomolygó múltból.
Tulajdonképpen egyszerű és ismerős dolgok ezek: öregszünk, időnként mások között is egyedül vagyunk, a szépség pedig a legváratlanabb helyzetekből és pillanatokból képes előreragyogni. Ezekről eddig is olvastunk emlékezetes verseket, remélhetőleg ezután is fogunk, de ha jó (hatásos, plasztikus, ütős, érzékletes stb.), sohasem az ismétlődés, hanem a megismételhetetlensége tűnik föl.
– wilsonic –
Kiadó: Madách – Posonium
Ár: 1500 Ft
Tulajdonképpen egyszerű és ismerős dolgok ezek: öregszünk, időnként mások között is egyedül vagyunk, a szépség pedig a legváratlanabb helyzetekből és pillanatokból képes előreragyogni. Ezekről eddig is olvastunk emlékezetes verseket, remélhetőleg ezután is fogunk, de ha jó (hatásos, plasztikus, ütős, érzékletes stb.), sohasem az ismétlődés, hanem a megismételhetetlensége tűnik föl.
– wilsonic –
Kiadó: Madách – Posonium
Ár: 1500 Ft
Forrás:
EXIT
hirdetés