Joseph Heller: Valami történt
Egy másik csapdaklasszikus
Egy csecsemőnek semmi sem új? Joseph Heller még a hetvenes években A 22-es csapdája világon végighömpölygő sikerét maximálisan kiélvezve, hosszas nekikészülődés után írta meg ezt a második nagyregényét. Tudta, hogy egy akkora dobás után minden, ami jelentéktelenebb lesz, kudarc és bukás – ezért evezett egészen új vizekre.
Frissítve: 2010. 03. 06. 14:22
A maróan szatirikus háborús abszurd után jött egy (akkor jelen idejű) egotrip, az egyes szám elsőben előadott jóléti skizofrénia, ami Updike kertvárosi realizmusából egészen az Oscar-díjas Amerikai álomig és
Breat Easton Ellis nihilhorrorjáig vezet át. Negyvenéves az egyik kedvenc könyvem, ami úgy tűnik, másokban is nyomot hagyhatott, mert ez idő alatt negyedszer jelent meg magyarul.
És mit tett vele ez a negyven év? Nem lett rosszabb könyv, a nyakatekert és végtelenül szórakoztató abszurd logikája például ugyanúgy él, mint a 22-es csapdájában:
Heller most is spirálisan, egyre táguló körökben halad előre, újra egy nagy paradoxon köré építve mondandóját: hová lett bennem az a mindent akaró fiatal, aki voltam? Hol tűnnek el, válnak füstté azok a nyers, kezdő vágyak, és ki ez a majdnem idegen, aki mostanra lettem? – ezt kérdezi magától a megállapodott, középkorú főhős. Aki persze nem hős, hacsak nem az elidegenedés abszolút hőse, de ilyet nem mondunk, mert a
Valami történt szerencsére nem tézisregény, hanem ellenkezőleg: nagyon vicces és kellemetlenül személyes egyszerre. A negyven év és a televízió, majd az internet gyorsítása után az egyetlen kellemetlen hatás, hogy ma kissé túlírtnak tűnik – viszont a „mikor történt meg velem ez a valami?” kérdését minden normális ember fel fogja egyszer tenni már magának. Vagy már sokszor feltette, esetleg éppen most, a negyedik kiadással egy időben teszi fel.
– almástorta –Kiadó: Gabo
Ára: 3490 Ft
Webes ár: 2967 Ft
Forrás:
EXIT