Joseph Fiennes: "Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy azt csinálhatom, amihez épp kedvem van"

"Én pont abban az időszakban vagyok színész, amikor a technika, a forgatókönyv-írás és a gyártás óriásit változott. Már nem a külső vagy az intelligencia a kiválasztódás kulcsa, hanem az, hogy hogyan alkalmazkodunk a megváltozott körülményekhez. Érzéseim szerint a tévé nagyszerű médium."

Frissítve: 2009. 11. 02. 17:30

Egy csomó filmet csináltál már, de tévésorozatban még sosem játszottál. Mi vitt rá arra, hogy a képernyőkön is bemutatkozz?

 

Jó kérdés. 17 évesen, színházban kezdtem játszani, és azóta csakis a színházra vágytam, nem igazán érdekelt sem a film, sem a tévé.  Teljesen kielégített a színpad. Nagyszerű rendezőkkel találkozhattam; volt alkalmam Arthur Millerrel, Young Vic-kel is együtt dolgozni. Elég sokat rádióztam, a BBC kiváló munkaadóm volt. Aztán a színház révén jött néhány filmes munka is, és egy ideig e kettő közt „ingáztam”, a tévé még nem volt sehol, csupán 10 éve került fel a palettára.

 

Hogyan?

 

Érdekelni kezdtek a minőségi drámák. A Maffiózók (The Sopranos) és a Drót (The Wire) jelentették a tévés áttörést. Érdekesnek találtam, hogy jó nevű filmrendezők vállaltak szériarendezést. Ezzel pedig számomra is eltűnt – a sokszor csupán a sznobizmus révén – a film és a sorozatok világa közé húzott határvonal. Én már ahhoz a generációhoz tartozom, ami a tévét tartja az új mozinak. Azért ez veszélyes kijelentés, de mindenki tudja rólam, hogy nagyon szeretem a mozit.

 

Milyen számodra a jó moziélmény?

 

Szeretem David Lean, Kubrick, Hitchcock, Spielberg filmjeit. Szeretem – mindenféle értelemben – nagyban látni a dolgokat, és ez nem is fog megváltozni. Ma már mindenki nagyképernyős tévét néz, de amikor úgy 14 éves koromban megkaptuk életünk első tévéjét, még sokkal kisebbek voltak a tévéátmérők. Ma a kisképernyő fogalmát újra kellene definiálnunk, mivel már egyre inkább az iPhone-ok kijelzőjét jelenti. Sok tekintetben a tévé vált az új mozivászonná: a nagyfelbontású adás például elképesztő minőségjavulást hozott. Sok moziban például a maszatos vetítőlencsék miatt nincs is ilyen minőség. Ma már hihetetlenül jó hang- és képminőséget produkálhatunk odahaza is. Én pont abban az időszakban vagyok színész, amikor a technika, a forgatókönyv-írás és a gyártás óriásit változott. Már nem a külső vagy az intelligencia a kiválasztódás kulcsa, hanem az, hogy hogyan alkalmazkodunk a megváltozott körülményekhez. Érzéseim szerint a tévé nagyszerű médium.

 

A Flash Forward egyik jelenetében

 

Sokan a Losthoz hasonlítják a Flash Forward-ot. Egyetértesz ezzel?

 

A Flash Forward – A jövő emlékei valószínűleg nem lenne ma, ha a LOST – Eltűntek nem alapozza meg a nagy szereplőgárdával készült, nagy költségvetésű, titkokkal teli történetmesélést. A Flash Forwardban ott van persze a misztikum, e köré rendeződik a sorozat, de alapvetően a karakterekre épít, ám tagadhatatlan, hogy a LOST alapozta meg ezt a stílust.

 

Mi alapján dől el, hogy eleget teszel-e egy felkérésnek vagy sem?

 

Színészként nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy azt csinálhatom, amihez épp kedvem van - legyen az rádió, színház, film vagy tévé. Most, hogy megszűntek e médiumok közti határok, egyetlen egyszerű kérdés számít csupán: jó vagy rossz az adott dolog? Megnézném vagy nem? Meghallgatnám vagy nem? Amikor elolvastam a sorozat forgatókönyvét, egyből azt mondtam magamnak: ez jó, igen, ezt olvasnám, nézném, és rá tudnék kattanni. Van benne egy árnyalatnyi 24, egy leheletnyi LOST. És látszott már, hogy íve van a sorozatnak, benne van öt évadnyi történetkövetés, megvannak hozzá a jó karakterek, a jó konfliktusok. Éreztem benne az újdonságot, a frissességet.

 

- Csorba Lóránt -