Ipiapacs Apacsok!
Indiánként kivonulni a világból – jó ötletnek tűnt a hatvanas években. Törzset alapítani, mokaszínt húzni, tiszta, átlátható törvények szerint élni, ahelyett, amit a diktatúra kínált. Csakhogy a hatalom, mondhatni gyanúsnak ítélte a magyar indián fiatalemberek törzsi összetartozását, hát tette, amit tenni kellett – besúgót szervezett közéjük. Az akció azonban túl jól sikerül: egy soha el nem évülő bűnt szül, mint kiderül több generáció számára is. Bereményi Géza, az Apacsok című színdarab szerzője meséli…
Frissítve: 2009. 03. 02. 16:44
Bereményi Géza: - Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója keresett meg azzal, hogy megírnám-e az Apacsok című színdarabot, amelynek vázlatát, a színház dramaturgja, Kovács Krisztina már összeállított. Elkértem a vázlatot, és csakhamar igent mondtam, ugyanis a történet és a darab felépítése is igen izgalmasnak tűnt.
- Kikről szól az Apacsok? B.G.: - Azokról a magyar fiatalemberekről, akik a hatvanas években indiánosdit játszva kivonulnak a társadalomból, az akkori belügyminisztérium – hogy szemmel tartsa őket - egy besúgót szervez közéjük, aki, bár jogilag el nem ítélhető módon, de legjobb barátja halálát okozza.
Az idős nagymama születésnapjával kezdődik az előadás a jelenben. Befut az unoka, aki valahonnan megtudta, hogy nagyapja valójában besúgó volt. Szeretné megtudni az igazságot. Ettől a pillanattól kezdve visszafelé haladunk az időben, mint egy krimiben. Adott a gyilkosság, ki kell deríteni, mi történt, ki milyen bűnt követett el. Eleinte keveset lépünk vissza az időben – két nappal a születésnap előtt látjuk a szereplőket, aztán egy héttel előtte, majd eljutunk a 30 évvel ezelőtti történtekig.
- És innen visszafordul a történet? B.G.: - Igen, mintha egy képzeletbeli V betűt egyik szárán eljutnánk a középpontig, ez a múltidézés, a nyomozás ideje, majd a másik szárán újra visszajutunk a jelenbe. A darab külön érdekessége, hogy kettős szereposztással dolgozik, minden szereplőnek van egy múltbéli és egy jelen idejű figurája. De a néző számára követhető, hiszen van ideje arra, hogy megszokja ezt a szerepjátékot.
- Nagyon aktuális kérdést feszeget a Török Ferenc filmrendező első színházi munkája: mindig felborzolja a kedélyeket, ha kiderül valakiről, hogy ügynök volt. B.G.: - A darab ezzel szembesíti a nézőt, miszerint mit is kezdjen azzal a bűnnel, amely jogilag ugyan nem számít bűnnek, csak erkölcsi értelemben bűn.
- És mit kezdhetünk vele? B.G.: - Azt kell, hogy mondjam, teljes a tanácstalanság ebben a kérdésben. Az erkölcsi bűn megítélésével nem tudunk mit kezdeni. Ez ügyben sajnos ez a darab sem ad kézzelfogható támpontot, csupán szembesít a témával.
- izadoradanken-ApacsokRadnóti Színház Cím: Bp. VI. Nagymező u.11.
Bemutató: 2009. március 8.
További előadások:
Március 12., csütörtök, 19.00
Március 20., péntek, 19.00
Március 26., csütörtök, 19.00