Baja első számú látványossága, a Szentháromság tér meggyőző szépségű. A négyzet alakú hatalmas terület nemcsak kiváló halászléfőző helyszín: magas intellektuális tartalmú gondolatok kifejtésének méltó háttere is.
A Guardian által a tizenharmadik legfontosabb élő rendezőnek besorolt
Tarr Béla – mint minden művész – elég gyakran fejezi ki magát metaforákban vagy szimbólumok segítségével. Azt figyeltük meg, hogyha ezek a költői képek éppenséggel állat formájában materializálódnak a vásznon, akkor ott nagy valószínűséggel a bajai főtér, vagyis a Szentháromság tér is megtalálható lesz.
Megosztó jellegű, 7,5 órás munkájában, a
Sátántangóban száguldozó lovakat terelt a néptelen, hajnalra váró főtérre, míg a mindössze 145 perces
Werckmeister harmóniákban egy üres bálna foglalta el a kibérelt közterület jelentős részét, hogy halál és újjászületés vaskos megjelenítőjeként tulajdonképpen főszerepet vigyen.
Baja mai képe 1840 után alakult ki: ebben az évben ugyanis egy kenyeret sütő asszony gondatlansága miatt szinte az egész város leégett. A helységnek számos bájos kis utcácskája is van, ám főleg főtere és a
Duna közelsége miatt érdemes felkeresni. A Szentháromság teret három oldalról házak övezik, míg a negyedik oldalt a Duna ága, a Sugovica folyócska zárja le. A főtéren van az elegáns fekvésű Duna Hotel, a turistacentrum és a városháza, középen pedig a barokk Szentháromság-szobor áll a négy evangélistával és Máriával. Ha mindez nem lenne elég, tavaly átadtak egy kivilágítható szökőkutat is, mely még zenélni is tud. Ennél régebbi azonban a tér kövezete: a négylevelű lóheréket idéző ábrázolatokat macskakövekből rakták ki.
Szóval, ne csodálkozzunk, ha Tarr Béla szeret
ezen a szép helyen forgatni, bár a tér persze agyunkon kívül már szerveink kiszolgálására is alkalmas. Nyaranta például több ezer bográcsot tesznek le a kövezetre a Halászléfőző Fesztivál alkalmával – ez még messze van, ezért nem is ezt, hanem a
február 13-i Bácskai Hurka- és Kolbászfesztivált ajánljuk. A fröccs- és pálinkaivó versennyel is színesített eseményen színpadi műsorok fokozzák majd a hangulatot, de a fő elfoglaltság persze a kolbászkészítő megméretésen induló csapatok egyedi kreálmányainak kóstolása lesz. A muri reggeltől legalább este 10-ig tart.
Tipp:A főtérrel szemben, a Sugovica másik oldalán fekszik a Petőfi-sziget, melyet a bajai Margitszigetnek is mondanak. Adottságai hasonlóak, és itt még
megfizethető árú szállások is akadnak – a pestivel ellentétben.
– ken –
Forrás:
EXIT