Méghozzá a New York-i Central Park kellős közepébe. 3 almányi magas, kis kék barátaink a Nagy Almában sincsenek biztonságban, meg kell találniuk a hazavezető utat, mielőtt Hókuszpók kezei közé kerűlnek.
A Hupikék törpikék kedves mese a maga világával, a kedves, karakteres kis törpökkel, Törpapával, és a gonosz Hókuszpókkal, illetve Sziamiaúval. Minden a helyén. Ám jön a mozi, és dönt: a mesét aktualizálni kell, divatossá tenni, családi mozivá duzzasztani, shrekkesíteni, 3D-síteni. És lőn.
Akit nem zavar, hogy ezáltal a mese tere megsérül, remekül szórakozik. Aki nem bánja, hogy a törpök egy vízesésen képződött féreglyukon keresztül New Yorkba kerülnek, csak helyeselni tud: igen, hát ez az, micsoda vicces helyzetek kerekednek majd ebből.
De ebből az kerekedik, hogy a Hókuszpók elől menekülő, s a hupihold (blue moon, azaz kék hold, amikor egy hónapban kétszer van telihold) eljövetelére váró törpök egy végtelen egyszerű és buta, emberi térbe kerülnek - Törpilla imádja a divatot, a törpök le vannak nyűgözve a jóléttől, miközben Hókuszpókról kisül, hogy vannak pedofil vonzódásai, és szegény Sziamiaút annyi inzultus éri, hogy az túltesz a legszadistább Tom és Jerry epizódokon is. Ráadásul a törpök párkapcsolati tanácsadást is vállalnak - a véletlen befogadójuk egy fiatal házaspár, amelyben a férfi még nem érzi elég érettnek magát az apaságra - a válasz és tanács olyan egyszerű és sablonos, hogy még Törpapa is belepirul szégyenében.
Vagyis Amerika megint megsimogatja a saját fejét, és elvárja, hogy pár milliárd ember is ezt tegye - jó, de, ugye, nem baj, ha nem tapsolok annak, hogy sokunk egyik gyerekkori kedves meséjét lényegében meggyalázták. Még lehetne sorolni az agyalágyult, átlátszó poénokat, a viszolyogtatóan szájbarágós és a történettel szervetlen tanulságot, de szóljunk a pozitív oldalról is: van pár jó poén is a filmben.
Családi film lett a Hupikék törpikék, de csak néhány korábbi sikerfilm (Shrek, 101 kiskutya) koppintására futotta az alkotóknak - ahelyett, hogy a mese világában mertek volna maradni.