(H)ősök nyomában Golopon

Olybá tűnik, hogy a golopi néplelket már jó ideje a heroizmus határozza meg. A történelmi emlékezet különleges formájára bukkantunk rá itt.

Frissítve: 2009. 06. 21. 14:30

(H)ősök nyomában Golopon
Bár a ma hétszáz lelket számláló, tokaj-hegyaljai borvidéken fekvő települést a török időben teljesen kifosztották, felégették, mégis újjáéledt, és többször bizonyított hazafiasság tekintetében a későbbi századok során. Lakói lelkesen támogatták a Rákóczi-szabadságharcot: példának okáért Tokaj 1703-as blokádja alatt élelmiszer-szállítmányt juttattak a falakon belül rekedteknek. Az 1848-as harcokból úgyszintén részt vállaltak, saját zászlóaljat szervezve.

Innen nézve mi sem természetesebb, mint hogy Golop tudhatja magáénak az első magyar címertárt. Persze néhány hősies pillanat a múltból még ennek létrejöttéhez kevés. Szabadiné Sinkó Ilona a történet hőse. Különleges életútja során már tizennégy évesen munkálkodhatott Szent István királyunk feleségének palástján, majd a háborút követően a szomszédos faluba hazatért zsidók kiásott fekete szövetéből vett anyagra hímzett, mígnem aranyhímzéses tűfestő lett belőle.

Az aranyhímzést még csak-csak értjük, de a tűfestés némi magyarázatra szorul. Eme különleges hímzési technika eredete a IV–V. századig, a kopt textíliákig nyúlik vissza, de a hímzéstechnika alapdarabja, a bayeux-i faliszőnyeg mintegy fél évszázaddal későbbi. (Az  egyenesen textilcsodaként emlegetett alkotás Anglia 1066-os meghódításának látványos krónikája.) A rámán végzett technika különlegessége abban áll, hogy a hímzések festett kép hatását keltik. A megfelelő hatás eléréséhez sok fonállal és sok árnyalattal kell dolgozni. Bele sem tudunk gondolni abba, hogy a 2008 óta látható állandó kiállítás, az Ősi Magyar Címertár úgy kétezer darabja mennyi idő alatt készülhetett el. A gyűjtemény az 1592-ben Golopi Gáspár, Abaúj vármegye alispánja által emeltetett, később a Vay család tulajdonába került kastélyban lelt otthonra. A kiállítás átöleli a magyar múlt egészét a honfoglalástól indulva, kis túlzással napjainkig. Megtalálhatók itt az ősi magyar nemzetségek, királyi családok, egyházak, vármegyék, városok hímzett címerei, történelmi zászlói – tiszteletre méltó és lenyűgöző. A kastélyegyüttest számos növény- és faritkasággal megáldott gyönyörű őspark övezi.

A falucska bármely pontjáról csodás a panoráma. Válasszunk ki egyet, vételezzünk egy Golopon szüretelt bort (az itteniek a tokaji borok becsével bírnak), és hagyjuk magunkat – csak úgy.

Tipp:

Érdemes Zempléni Barangoló Kártyába fektetni, mert remek kedvezményeket nyújt a térségben. Golop közelében az alábbi helyeken érvényes: Monok, Boldogkőváralja, Vizsoly.

– mayday –

További információk: Golop településről és az Ősi Magyar Címertárról.


Forrás: EXIT