Filmsztárok karnyújtásnyira: Berlinale
Míg Budapestet minden évben a Sziget dobja fel, a berlini kulturális élet csúcspontja egyértelműen a dupla olyan hosszú Berlinale, még ha a legfagyosabb februárban is tartják.
Frissítve: 2010. 01. 03. 10:30
Idén
február 11–21. között ünnepli hatvanadik születésnapját a földkerekség egyik legjobb – és Budapestről egy óra alatt elérhető – fesztiválja, a
Berlinale. A legelsőt még a hőmérséklet szempontjából ésszerűbb júniusban rendezték, aztán a nemzetközi fesztiválnaptárt figyelembe véve átcsúsztatták a zimankóba. De ez mit sem számít: filmimádók ezreit vonzza, akik nemcsak az új filmeket tudják megnézni itt elsők közt, hanem egy sor olyat is, amit később aztán sosem hoznak be az országba. A celebvadászok kipipálhatnak pár híres arcot, és maguk a szupersztárok is nagy örömmel térnek vissza évről-évre egy jót bulizni
Berlinbe.
Ahhoz képest, hogy a világ egyik legnagyobb fesztiválja, nyugodt és jól szervezett, ahol a legtöbb stresszt a filmbemutatókra napi rendszerességgel begördülő német luxusautók okozzák. Illetve az, ha a bámészkodók elől kitakarják a belőlük kiszálló szupersztárokat. Glamurfaktor – a verseny mellett ezen izgul évről évre Berlin: legalább akkora közösségi találgatás övezi ugyanis a vörös szőnyegre érkező vendégek listáját, mint hogy ki nyeri az Aranymedvét. Celebszpottereknek kitűnő fogódzó a Berlinale azonos nevű weboldala: a 26 versenyfilm rendezői és főszereplői ugyanis jó eséllyel jelen lesznek. A fesztivál rafináltan egészen a februári kezdésig lassan adagolja a híreket; lapzártánkig annyi biztos, hogy a nevek között ott van
Martin Scorsese, Leonardo DiCaprio, Ben Kingsley, Ewan McGregor, Pierce Brosnan, Kim Cattrall, na és Roman Polanski is, bár utóbbira nem vennénk mérget, hogy el is jön. Az idei zsűrielnök sem kisebb név, mint
Werner Herzog, aki rögtön az első filmjéért kapott is egy Ezüstmedvét.
Nem ajánlanánk itt a Berlinalét, ha nem állna a leginkább közönségbarát filmfesztivál hírében. Tavaly például annyira az volt, hogy a 480 ezer jegyből 270 ezret ténylegesen eladtak, azaz nem az újságírókból, filmes szakikból és a fesztiválvendégekből álló sereg vitte el ingyen, hanem a közönség (9-10 euróért, vagy valamivel kevesebbért). A publikumot ugyanis a Berlinale legalább annyira a fesztivál részének tekinti, mint a szakmát: vörös szőnyeget borítanak le a jegyárusító helyek elé; interneten könnyítik meg a jegyvásárlást és ingyenes buszjáratokkal a helyszínek közti közlekedést; és két film / szülő idejére még gyerekmegőrzőt is üzemelnek. Jó tudni: a jegyárusítás a fesztivál előtt három nappal kezdődik, a teljes programot pedig kb. egy héttel korábban hozzák nyilvánosságra az interneten.
Tipp:
Kaffee Burger: jó eséllyel lesz e klubban a Berlinale ideje alatt egy
Rotfront-koncert
Gryllus Dorkával.
– barbiroller –
Forrás:
EXIT