Fecske Terasz

Budapest legfrankóbb „strandbüféje”

Előre dörzsöltük a tenyerünket, hogy mekkorákat fogunk napozni és ping-pongozni egy-egy jó csobbanás után, hiszen idén már harmadik alkalommal nyitott meg a Komjádi tetején a Fecske Terasz. Kipróbáltuk, ebédeltünk is egy jót – csak az esti buli maradt el.

Frissítve: 2009. 07. 19. 16:30

Fecske Terasz
Körbefutva a Komjádi méretes épületét, azon kapjuk magunkat, hogy kész szabadidő-komplexummá  vált az évek során. Az alagsorban meghúzódik egy biliárd-terem és egy pizzéria is, a tetejére pedig olyan hely költözött, ami több testhosszal veri a konkurens strandok gofris-szódás „talponállóit”.

A Fecske Terasznak több előnye is van. Egyrészt közvetlen lépcső-kapcsolatban áll a medencével, tehát öltöző és „kicsekk”  nélkül is könnyedén megközelíthető. Fenn árnyékos, tatami-jellegű  asztalok, homokkal felszórt, napos terület és hosszan elnyúló napozó is található. Mivel a pincérek sem élére vasalt szmokingban veszik fel a rendelést, hanem rövidnadrágban és mezítláb, nyugodtan felnézhetünk akár bikiniben is egy limonádé erejéig. A strandnak pedig egyenesen jól jön, hogy a déli harangszó után nem vándorolnak haza az ebéd szentségét megőrizni kívánó vendégek, hanem rendes menüt kaphatnak a teraszon – majd fordulhatnak is vissza az olimpiai medencébe, leúszni a kalóriákat.

Másik nagy előnye, hogy egy sima medenceparton maximum labdázni lehet az úszáson kívül. A Fecske óriás-sakkbábúkkal, ping-ponggal és csocsóval várja az alternatív kikapcsolódási lehetőségekre vágyó strandolókat. A hely kialakításáról már esett szó, de ami idén minket meglepetésként fogadott, az a kerek bárszékek helyett felhelyezett bicikli-ülések sora! Jópofa ötletnek tűnik, de lehet, hogy még a hardcore-bringások között sincs olyan, aki ne vágyna egy kis kényelmes kényeztetésre, ha leül kávézni a hosszú tekerés után. (A bicikli-kerekekből és alkatrészekből összetákolt egyéb ülőalkalmatosságok pedig – szerintünk – elég otrombára sikerültek.)
 

Amit idén a leginkább hiányolunk, az az esti bulik hangulata. Eltűntek a fellépők  és a dj-k, este tízkor bezár a terasz… (Mint azt megtudtuk, sajnos némi nézeteltérés miatt támadt kényszerszünetről van szó.) Ezért a kálvin téri Szabó Ervin Könyvtár mellett székelő „anyaFecske”, és a közös tulaj révén ideszokott Kiadó közönsége kábé ugyanazt kapja, amit amott – finom kaják, hideg sörök, jó emberek. Ha bulizni szeretne az ember, akkor bizony fenn kell maradnia a buszon/HÉVen még egy-két megálló erejéig. Ám ha egy teljeskörű strandolásra vágyik, akkor a Fecske Terasz hibátlanul egészíti ki a napfény és a medence nyújtotta lehetőségeket. 
 
Fecske Terasz  Nyitva: minden nap 11ó-22ó
 
1023, Árpád fejedelem útja 8.  Tel.: 061 326 0714

korsó Dreher/Kozel: 450 HUF