A
flamboyant amellett, hogy egy Pet Shop Boys-szám címe is, a
késő gótika gazdagon díszített formáit is jelenti. Helyben vagyunk nagyjából, hiszen például a
Szászföld nagyvárosai (
Nagyszeben,
Brassó, Medgyes) mind híresek
gótikus templomaikról. Na de most a vártemplomokról lesz szó, melyek inkább a kisebb településekre jellemzőek.
A
szászok a 12. század közepétől jöttek – királyi hívó szóra – Erdélybe: iparral és kereskedelemmel foglalkoztak, s mert szorgalmasak voltak, virágzó városokat hoztak létre a
Magyar Királyság délkeleti végein. Az egyre gyakoribbá váló török támadások miatt azonban kénytelenek voltak templomaikat megerősíteni: kettős, néhol hármas kőfalat húztak köréjük, gyilokjárókat (lőréses folyosókat), tornyokat építettek, harangtornyot magasítottak. Mivel ezek az
építmények idővel a közösség szimbólumaivá váltak, később se nagyon bontották le őket, sok tucatnyi áll még ma is. Nagy veszélyt jelent azonban számukra, hogy az őket fenntartó szász nemzetiség gyakorlatilag eltűnt Erdélyből, így főleg az UNESCO-védelem és az innen elűzött, ma már németországi polgárok támogatása jelenthet segítséget. A nevesebb vártemplomok hétfő kivételével általában minden nap nyitva vannak (főleg nyáron), egyébként a lelkészeknél célszerű érdeklődni.
Nagydisznód, Kisdisznód, NagybaromlakE három település
Nagyszeben környékén található, és csak nevük alapján választottuk ki őket, hiszen az össze érdekes templomkastély bemutatására nincs lehetőségünk. A kisdisznódi vártemplom az ország egyik legjelentősebb román kori emléke, de emellett azért is fontos, mert a szászok ottlétét bizonyító, 1172-ből való pénzérméket találtak itt. A hegy tetején álló kis templomnak különösen a nyugati kapuja látványos és érdekes.
A közelben lévő
Nagydisznód erődtemplomának hat méter magas falában jól megfigyelhetők azok a kamrák, melyekben a lakosok értékeiket tarthatták csata esetén, de amelyekben akár lakni is lehetett (nagyobb vártemplomokban két-háromszáz ilyen kamra is volt!). Az óriási tornyú épületben pompás szárnyas oltár is látható egyébként, már ha szerencsénk van, és ki van nyitva (próbálkozzunk vasárnap, istentisztelet idején!).
A nehezen megközelíthető
Nagybaromlak döbbenetes, masszív
erődtemploma szerepel az
UNESCO világörökségi listáján is. A gyilokjárókkal gazdagon tuningolt épületet ovális alakú, tornyokkal megtámogatott fal védi, a templombelsőre pedig az 1500 körüli, késő gótikus jegyek jellemzőek.
Híresek és nevesekA legnevesebb erődtemplom alighanem a
prázsmári (e település Brassótól északra, a Barcaságban van). A szintén
a világörökséghez tartozó építményt ma is négy emelet magas fal védi, de kellett is ide mindez, hiszen az idők folyamán mintegy ötvenszer vették ostrom alá a templomot. A vastag várfalban 270 feletti a szobák (kamrák) száma, a falban a folyosók több emelet magasan futnak. A templom szárnyas oltára itt is figyelemre méltó, de van benn egy, a
szászokat idéző néprajzi kiállítás is.
A Prázsmár közelében levő
Szászhermánynak is híres a vártemploma, és talán ezt mondják a legszebbnek. A látogatható templomot kettős védőfal övezi, melyek közül az egyik 12 méter magas, és még van itt hét védőbástya is. Nem kicsi ez a komplexum sem, amit az bizonyít, hogy a belső udvarban több mint kétszáz kamrát képeztek ki egykor.
A berethalmi templom viszonylag fiatal, hiszen az 1500-as évek elején húzták fel, ám mégsem kell szégyenkeznie, mert berendezése is abból az időből való. Egyik fő látnivalója a 28 táblaképet és egy szoborcsoportot ötvöző szárnyas oltár, de gótikus és reneszánsz kőelemei is szemkápráztatóak. A Segesvártól nyugatra lévő
Berethalom háromszáz éven át evangélikus püspöki székhely volt, de nem csak ezért van néhol hármas erődfallal körülvéve a temploma. Amennyiben
Erdélyben járunk, még talán ezt az erődtemplomot érdemes felkeresnünk (ha már csak egyre jut idő), hiszen viszonylag jól megközelíthető,
egyike a legszebbeknek, jó állapotban van (UNESCO-védelem alatt áll), és még útba is eshet.
Az erdélyi közlekedési helyzetből és a templomkastélyok elhelyezkedéséből adódóan szinte kizárólag autóval érdemes csak elindulni egy erődtemplomtúrára, mert a kis falvakba sokszor semmilyen tömegközlekedési eszköz nem jár. (További híres vártemplomok egyébként:
Almakerék,
Holcmány,
Kerc,
Kereszténysziget,
Muzsna,
Szászfehéregyháza,
Szászkézd, stb.)
ProgramokSegesvár félelmetes középkori hangulatára játszik rá a július végi, rendkívül vegyes műfajú, nem is kimondottan középkori
Középkori Fesztivál. Ha azonban nyugalomra vágyunk, inkább a vasárnapi orgonakoncertekre üljünk be – érdeklődjünk a templomokban. Egy másik színpompás rendezvény a nagyszebeni fazekastalálkozó, melyet mindig szeptember elején rendeznek meg.
Tipp:A mostani válság idején nem is lehetne jobb és olcsóbb úti cél Erdélynél!